A Matáv mint az elektronikus aláírás egyik potenciális magyar hitelesítésszolgáltatója a tervek szerint a jövő héten kezdeményezi a Hírközlési Főfelügyeletnél (Híf) ilyen értelmű bejegyzését. A társaság a 30 napos regisztráció után az előzetes érdeklődés alapján várhatóan bankok, nagyvállalatok és elektronikus kereskedelmi cégek felé kezdi meg e-szignó üzleti szolgáltatását -- mondta a Világgazdaságnak Stark Judit termékportfólió-csoportvezető.
Az elektronikus aláírást szabályozó, nyár elején elfogadott törvény ma várhatóan kiegészül a szolgáltatáshoz szükséges rendeletekkel, így Stark Judit szerint annak beindítása problémamentes lesz. A távközlési társaság úgy számol, hogy a minősített elektronikus aláírások hitelesítésszolgáltatói piacán néhány cég fog versenyezni. Szakértők korábban egymilliárd forint körülire becsülték azt az összeget, melyet egy hitelesítő cégnek be kell fektetnie az üzletbe, ha azt zöldmezős beruházásként akarja elindítani, de a fejlett infrastruktúrájúaknak is néhány száz millió a minimum. A Matáv anyavállalatától, a Deutsche Telekomtól vette át a nemzetközi szabványokra épülő alapokat, és azt formálta a magyar környezetre.
Az e-szignó első megjelenése az internetes banki szolgáltatásokban várható. Az adott bank és a hitelesítésszolgáltató üzletkötése után az ügyfelek továbbra is a pénzintézettel állnak majd kapcsolatban. A gyakorlatban várhatóan csak annyit érzékelnek, hogy számítógépük mellé egy csipkártya és annak leolvasóberendezése kerül, illetve a home banking szoftverekben is kisebb változás várható. Stark Judit elmondta, a Matáv az igényektől függően körülbelül 10-12 hét alatt tudja telepíteni rendszerét.