BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól megy az Audinak

A német autóipar az idén erőteljesen növeli forgalmát, és ezzel megtámogatja a gyenge német konjunktúrát. A Handelsblatt című lap idézi az autóipari szakmai szövetség (VDA) elnökét, Bernd Gottschalkot, aki szerint az ágazat idei forgalma meghaladhatja a 400 milliárd márkát az előző évi 369 milliárd után.

A német autóiparban foglalkoztatottak száma az idei első fél évben tapasztalt jelentős növekedést követően 2001 végéig várhatóan stabil marad. Az év első hat hónapjában -- a VDA adatai szerint -- 767 ezren dolgoztak az ágazatban, 22 ezer fővel többen, mint tavaly ilyenkor. 1996 júniusa óta a német autóipari ágazatban 110 ezer munkahelyet létesítettek.
Az ágazat az idei első fél évben -- 12 százalékkal -- 204 milliárd márkára növelte értékesítését. A belföldi forgalom 5, az exportbevétel 16 százalékkal bővült. A német gyártók az idén eddig -- többek között -- az erős kivitelből profitáltak. Gottschalk visszautasította azokat az aggályokat, amelyek szerint a német autóipar az euró további erősödése esetén erősen szenvedne a megnehezülő exporttól.
"Természetesen nekünk jól jött a dollár erősödése az amerikai piacon" -- mutatott rá, utalva azonban arra is, hogy egyetlen (német) vállalat sem veszi adottnak a jövőben, stratégiáját illetően, az eddigi magas dollárkurzust. A német gyártók inkább az innovációra, a modern technikára és a jó formatervezésre építenek.
A vizsgált időszakban Magyarországon -- például -- 38 százalékkal több Volkswagen kelt el, mint 2000 azonos időszakában, továbbá 25 százalékkal több Audi. Azonban csak hosszú utánjárással lehetne megállapítani, hogy hány, Németországban készült gépkocsit importált az idén Magyarország. A németországi központú cégek közül ugyanis többnek (például Ford, Volkswagen vagy Opel) komoly spanyolországi gyártókapacitása van.
A német autóipar az idei első fél évben jelentősen növelte értékesítését, így az Audi Hungária Motor Kft. a tavalyi első félévi 543 ezerrel szemben az idén 612 ezer motort bocsátott ki június végéig, ami 12,6 százalékos növekedésnek felel meg. Mindez azzal áll összefüggésben, hogy a dekonjunktúra ellenére az Audi AG 7 százalékkal több autót adott el az első fél évben, mint az elmúlt év azonos időszaka alatt.
A FIAT--GM Powertrain szentgotthárdi leányvállalata gyárában tavaly 480 ezer motor készült, de termelésbővüléssel az idén nem számolnak. Ez azonban a GM/Opel pillanatnyi helyzetével áll összefüggésben. Emiatt már februárban megszűnt a cégnél a negyedik -- hét végi -- műszak. Másrészt viszont a közelmúltban a szokásos négyhetes leállás alatt -- a karbantartás mellett -- új berendezéseket is telepítettek mind a motorszerelő, mind a gyártósoron.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.