forintos fogyasztói áron mától kapható az InfoKrónika című, 32+4 oldal terjedelmű, A4-es formátumú színes magazin. Az új lapot az informatikai eszközök érdeklődő laikus felhasználóinak szánja kiadója, a PersonArt Kft. A Magyar Rádióval (MR) való együttműködésben készülő lap az MR azonos című műsora tartalmának egy részét is hasznosítja. Lónyai László ügyvezető és az új kiadvány főszerkesztője a Világgazdaság kérdésére elmondta, a kiadvány fejlesztésére ez év végéig összesen 30-40 millió forintot szánnak, annak feltételezésével, hogy a ráfordítás egy része üzemi bevétel formájában már menet közben visszatérül. Az 1/1 oldalas színes hirdetés tarifája 500 ezer forint, a lap első számát 60 ezer példányban nyomtatták a Szikra Lapnyomdában. Az egyebek mellett a havonta 10 ezer példányban nyomott Boss Magazint is megjelentető PersonArt Kft. tavalyi árbevétele 400 millió forint volt.