BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb pályázat a Csepel Autóra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
E hónap végén okafogyottá válik a Csepel Autógyár értékesítési pályázata, mert a vételárhátralékot szeptember végéig kell kiegyenlíteni -- mondta lapunk érdeklődésére Szalay Gy. János, az EVN Ltd. elnöke. A tervezett tevékenységbővítés egyelőre nem valósult meg a szigetszentmiklósi gyárban.

A Bross Válságkezelő Kft. a Cégközlönyben megjelentette a Csepel Autógyár nyilvános értékesítésére kiírt pályázatot. Ez azért meglepő, mert az idén januárban az amerikai érdekeltségű EVN Ltd. társaság -- melynek elnöke már öt éve is birtokolta a társaságot -- 910 millió forintért vette meg a felszámolás alatti céget.
Érdeklődésünkre Szalay Gy. János elmondta, hogy eddig a vételárnak csak kisebb hányadát fizette ki. A végső fizetési határidő szeptember vége, addig rendezni kívánja tartozását. Szerinte a felszámoló "biztonsági okokból" hirdette meg ismét a gyárat.
Szalay Gy. János januárban azt ígérte, hogy a hagyományos tevékenység megtartása mellett a gyárban profilbővítés is lesz, például a British Petroleum Solarral és az Amoco Solarexszel közösen napelem-összeszerelést indítanak. Szóba került az amerikai fejlesztésű hibridmotorok összeszerelése is. Szalay Gy. János elismerte, hogy a profilbővítés eddig nem valósult meg, s a 350 embernek egyelőre az autóalkatrész-gyártás ad munkát.
A nyilvános értékesítési pályázat szerint egyébként a Csepel Autógyár Kft. teljes vagyonának könyv szerinti értéke 1,175 milliárd forint, az eladandó vagyon részletezését tartalmazó tájékoztató a jövő hét elején megvehető a Bross Válságkezelő Kft.-nél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.