Az Interbrew figyelmét most bizonyára jobban leköti, hogy a brit hatóságok döntése szerint még jövő február végéig el kell adnia a tavaly augusztusban 2,3 milliárd fontért vásárolt Bass társasághoz tartozó Carling Brewerst.
A több mint 34 ezer főt foglalkoztató Interbrew sörmárkáinak száma meghaladja a kétszázat. A 22 ország közel hatvan sörüzemében gyártott termékei sorába tartozik egyebek között a Stella Artois, a Leffe, a Bass és a Beck''s. Az értékesítés földrajzi kiterjedése is széles, több mint 120 országot ölel fel. Az idei első fél évben 3,48 milliárd euró nettó árbevételt és mintegy 200 millió euró nettó nyereséget ért el. A SAB elsősorban Afrikában erős, ám többek között jelentős kelet-közép-európai érdekeltségei is vannak, mindenekelőtt Csehországban. Így megszerzésével újabb nemzetközi márkával, a Pilsner Urquell-lel bővülne az Interbrew-paletta.
Az esetleges Interbrew--SAB egyesülésnek a magyar sörpiacra nézve is komoly kihatása lenne, hiszen az előbbi a Borsodi Sörgyár Rt., az utóbbi a Dreher Sörgyárak Rt. többségi tulajdonosa. A nevezett két társaság a hazai piac első és második helyezettje, és kiélezett versenyt folytatnak egymással.
A világ második legnagyobb söripari csoportja, a belga Interbrew tegnap elismerte: előzetes vizsgálatot kezdett annak eldöntésére, hogy érdemes-e ajánlatot tennie az ötödik helyezett dél-afrikai South African Breweries (SAB) társaság megvételére. A Bloomberg híre részben megerősíti a Financial Times értesülését, ám közvetve cáfolja annak lehetőségét, hogy már január elején konkrét ajánlatig jutna az ügy. A belgák szerint a szóban forgó elemzés egyelőre csak a versenytársak erejének szokásos évenkénti felmérése sorába tartozik. G. I.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.