BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drága a nagyvárosi lakás

Kecskeméten -- dinamikusan fejlődő, autópálya mentén fekvő megyeszékhely -- az átlagos, tehát 2-3 szobás, 50-60 négyzetméteres lakótelepi lakások ára elérte a négyzetméterenkénti minimum 100 ezer forintot. De vajon mit tegyen az, akinek nincs a számláján 5-7 millió forint? Nos, ha hajlandó körülnézni egy 15--30 kilométeres sugarú körben, feleáron is hozzájuthat nagyjából hasonló lakáshoz.

Nagykőrösön -- tehát kereken 15 kilométerre Kecskeméttől --, a Bálvány utcában folyamatos a kínálat. 2,5 szobás, házgyári elemekből épített lakásért 3,4-3,8 millió forintot kérnek. Tény ugyanakkor, hogy a 27 ezres városban az utóbbi években jelentősen megugrott az ingatlanok ára, hiszen két-három éve ugyanilyen lakást még 1,5-1,8 millióért meg lehetett kapni.
Aki hajlandó kicsit messzebb is menni, még jobb vételt csinálhat. Izsákon -- 29 kilométerre a megyeszékhelytől -- központi fűtéses, 2 szobás, összkomfortos lakást adnak a Széchenyi úton 1,8 millióért, és ebben az árban egy szerelőaknás garázs is benne van. Ugyanebben a kisvárosban egész kúriát kínálnak 5,8 millió forintért.
Nemrég nyilvánították várossá Kerekegyházát is, amely 19 kilométerre van Kecskeméttől. Helyi viszonylatban az árak az elmúlt két évben megduplázódtak, de még is így versenyképesek. Íme, egy ajánlat: 2 szoba összkomfortos, gangos családi ház, 485 négyszögöl kerttel 3,9 millióért várja új gazdáját. Megjegyzendő, hogy önmagában a kert -- akkora, amekkora -- megfelelő gazdálkodással fedezheti a család gyümölcs- és zöldségszükségletét.
Szentkirályon -- 15 kilométerre a megyeszékhelytől -- sátortetős, téglából épült 20 éves családi házakat találni a 4 milliós árszinten. Nyárlőrincen hasonlóak az árak, és -- északi irányban -- Ladánybene is nagyjából ugyanilyen árakat produkál.
Ami közös mindegyik ajánlatban: az alacsony ár. Persze, az árszint mindig is viszonyítás kérdése: ez esetben kecskeméti lakótelepi lakások árát vettük mércéül, s ehhez hasonlítottunk nagyjából azonos alapterületű ingatlanokat. Miközben a fő szabály továbbra is az, hogy igazából a hely számít, megfontolandó lehet, különösen egy pályakezdő pár számára, a "vidéki" lakás (vagy ház) megvásárlása. A bejárás havi költségei ugyanis feltehetően elviselhetőek, és ez a hátrány eltörpül a saját ingatlanhoz képest.
Az persze igaz, hogy aki vállalja a vidéki letelepedést, annak egyben azzal is számolnia kell, hogy az ő háza ugyan évről évre drágul, de a nagyvárosban eközben várhatóan még nagyobb az értéknövekedés, tehát önmagában a meglévő háza eladásából aligha lesz képes fedezni egy ottani ingatlan megvásárlását. Mérlegelés kérdése tehát, hogy ki mit tart fontosnak. Aki a nagyvárost, az vélhetően kiköt a bérlet mellett; aki a saját tulajdont, az akkor teszi bölcsen, ha azt a megoldást választja, amit megengedhet magának. Mindenesetre a legjobb az, hogy van megoldás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.