Kovács Mihály, a Békés megyei önkormányzat pénzügyi osztályának vezetője lapunknak elmondta: a repülőtéri fejlesztésre és annak üzemeltetésére a megyei közgyűlés egy társaságot kíván létrehozni, amelyben az érdekelt települések ökormányzatai és vállalatai vennének részt. A szervezés most kezdődött. A repülőtér-fejlesztés teljes tervdokumentációja rövidesen elkészül, megnyílik a lehetőség fejlesztési forrásszerzésre hazai és EU-s pályázatok révén. A repülőtéri beruházási tervdokumentáció elkészítésére a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács 7,7 millió forint támogatást nyújtott, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 3,5, Békéscsaba város pedig 5 milliót. A tulajdonos megyei önkormányzat további 3,8 millió forint saját forrást biztosított. A nemzetközi repülőtérrel kapcsolatos engedélyeztetések folyamata zökkenőmentes, mivel jelenleg is működő légikikötőről van szó. Sikeres forrásbevonás esetén a munkálatok a jövő évben elkezdődhetnek. Az első ütemben megépülne egy 800 méteres szilárd kifutópálya. A második ütemben egy új, sportcélú füves pálya létesülne, s a szilárd burkolatú kifutópálya 1300 méterre nőne.
A reptéri beruházáshoz igazodik a jövő tavasszal induló közútfejlesztés is -- mondta el lapunknak Vantara Gyula a Békés Megyei Közútkezelő Kht. részéről. 2002 tavaszán elkezdődik a megyeszékhelyet elkerülő útszakasz első ütemének építése, valamint a Gyula--Békéscsaba közötti út négysávúsítása Vezsely--Békéscsaba között. Az összesen 7,4 kilométeres út beruházási költsége 3,5-4 milliárd forint közötti összeg lesz. Egy ötágú, korszerű körforgalmi csomópont is épül a város szélén, amely az ipari parkhoz, a repülőtérhez, a 44-es főút túloldalához, valamint a városba biztosítja a bemenő forgalmat.
A több mint 200 hektáros területből Békéscsaba ötven hektárt kapott ipari park létesítésére. Az ipari park a nemzetközi tőkemozgás potenciális területe lehet, miután teher- és személyforgalomra egyaránt alkalmas légikikötő mellett található.
Békéscsaba alpolgármestere lapunknak elmondta: az ötvenhektáros új terület Békés megye speciális iparfejlesztési bázisa lehet. Amennyiben az állam a Gripen-ajánlatot elfogadja, és a szerződéskötés is megtörténik, Békéscsaba pályázni fog a kapcsolódó beszállítói programra. Magyarországon ez a város az egyedüli olyan település, ahol repülőtér és ipari park együtt található, egy ilyen objektum együttes kifejezetten optimális beszállítói lehetőséget nyújt a légi közlekedés, vagy a hozzá kapcsolódó szolgáltatások részére. A repülőtér és az ipari park közlekedési infrastruktúrájának építése is elkezdődhet ez év tavaszán.
Emellett az ipari parkkal egybekapcsolt objektum a különböző ipari ágazatokat reprezentáló klaszterprogram megvalósítására is lehetőséget nyújt. A megyében a textil-, a jármű- és gépiparban, valamint a faiparban találhatók olyan vállalkozások, amelyek klaszterbe tömörülve versenyképesebbé válnának, s tovább erősíthetnék beszállítói pozícióikat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.