A Megatrend legfontosabb termékének számító Infosys vállalatirányítási szoftver helyi viszonyoknak megfelelő átalakítása 200-300 millió forintos költséget jelent. Mivel erre a társaság nem tudott külső tőkét bevonni, meg kellett várnia a saját erőforrás megtermelését. K. Szabó Imre elmondta, külső tőkebefektető nélkül évente egy külföldi piaci megjelenést tart elképzelhetőnek, Románia után Ukrajna lesz a célpont.
A Megatrend Magyarországon elsősorban az évi 1 milliárdnál nagyobb bevételű cégeket célozza meg szoftverével és rendszerintegrációs tevékenységével, de a legnagyobb hazai vállalatoknál a multinacionális riválisokkal kerül szembe. Ezeket nem számítva -- saját becslése szerint -- 10--12 százalékos részesedéssel rendelkezik ebben a szegmensben. A projektek átlagos értéke 5--15 millió forint között van, a legnagyobbé eddig 400 millió volt. A mintegy 150 főt foglalkoztató, a vezetés tulajdonában lévő Megatrend tavaly -- 1,3 milliárd forintos bevétel mellett -- 70 milliós nyereséget könyvelt el. Az idén 1,45 milliárdos forgalmat és 100--120 millió forint közötti nyereséget vár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.