BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rossz évet is jól zárhat az Alcatel

Az Alcatel francia távközlési óriás szinte biztosra veszi, hogy a jövő évet üzemi szintű nyereséggel zárja. A bejelentés meglepte az elemzőket és a befektetőket, akik a nyereség-előrejelzés újabb lefelé módosításától tartottak -- írja a Reuters. Serge Tchuruk igazgatósági elnök szerint az Alcatel még akkor is nyereséges lesz 2002-ben, ha eladásai 20 százalékkal csökkennek.

Az üzemi szintű pozitív eredmény fenntartásához számítások szerint az idén negyedévenként mintegy 6,3 milliárd euró értékben kellett értékesítenie a cégnek, a nadrágszíj-politika azonban ezt 5 milliárd alá csökkentette.
Mivel az Alcatel nemrég az idei évre vonatkozóan nettó 5 milliárd eurós veszteséget jelzett előre, a befektetők attól tartottak, hogy a tegnapra hirdetett bejelentés a tovább romló eredmények miatti figyelmeztetés lesz. Az Alcatel részvényeinek árfolyama ezért előbb esni kezdett, majd a hírek hatására ismét emelkedett. Elemzők szerint a bejelentésnek rendkívül kedvező hatása lesz, mert világossá vált, hogy a cég jelentős jövő évi esés mellett is képes lesz nyereséget termelni.
Versenytársaihoz hasonlóan az Alcatel nehéz időket él át, mivel a távközlési szolgáltatócégek visszafogták beruházásaikat. A francia óriás 34 500 fős karcsúsítás közben van, összességében pedig 20 százalékkal akarja csökkenteni állandó kölségeit. Tchuruk most úgy véli, hogy a társaság jövőre csak néhány százalékkal kisebb éves forgalmat fog elkönyvelni, mint 2001-ben.

Az Alcatel francia távközlési óriás szinte biztosra veszi, hogy a jövő évet üzemi szintű nyereséggel zárja. A bejelentés meglepte az elemzőket és a befektetőket, akik a nyereség-előrejelzés újabb lefelé módosításától tartottak -- írja a Reuters. Serge Tchuruk igazgatósági elnök szerint az Alcatel még akkor is nyereséges lesz 2002-ben, ha eladásai 20 százalékkal csökkennek. VG-Összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.