BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válságtervet készít az Alitalia és a Balkan

Két éven belül nullszaldós lesz a jelenleg még veszteséges Alitalia -- derül ki az olasz légiforgalmi társaság napokban elkészült tervéből. A leépítéssel is együtt járó átszervezés mellett az állam is a zsebébe fog nyúlni. Nincsenek ilyen jó kilátásai a Balkan Airlinesnak: a csődbe jutott cég egyelőre nem tud pénzt szerezni további működéséhez.

Az Alitalia vezetése a napokban mutatta be a kormánynak a légitársaság talpra állításának tervét, amelyben egyebek mellett 3500 munkahely megszüntetése szerepel, tucatnyi gépet átmenetileg kivonnak a forgalomból, s törölnek jó néhány járatot. Az elképzelések között szerepel bizonyos üzletrészek és ingatlanok eladása is, a társaság többek között meg akar válni a Fiumicinóban lévő központi épülettől, valamint az Italtour utazási irodától.
Az Alitalia stratégiájának kidolgozásában meghatározó szerep jutott Francesco Mengozzinak, aki vezérigazgatói minőségben fél éve áll a társaság élén. A tavaly és az idei év eddig eltelt időszakában is veszteséges olasz nemzeti légitársaság talpra állításához nagyjából 3-4 ezer milliárd lírára lenne szükség, s ezt részben átváltható kötvények kibocsátásával próbálja megszerezni a cég.
A társaság 2,25 ezer milliárd líra értékben átváltható kötvények kibocsátását tervezi, 750 milliárd folyna be az állami tőkeemelés utolsó részletéből, és 450 milliárd líra megtakarítást remélnek elérni a belföldi repülőjegyekre kivetett adó csökkentése és egy korkedvezményes nyugdíjazási program révén. Ezzel egy időben tervezik a charterjáratokat üzemeltető Eurofly értékesítését is, és a társaságban 53 százalékos részesedéssel bíró kormány 3,45 ezer milliárd lírás költségvetés-módosítást tervez az Alitalia támogatására.
Ugyanakkor Rómának azt is figyelembe kell vennie, hogy ebbe még Brüsszelnek is lesz némi beleszólása, hiszen az Európai Uniónak igen szigorú előírásai vannak a légitársaságok állami támogatására vonatkozóan. Mindamellett az Európai Bizottság különbséget tesz a közvetlen állami támogatás és a kormány mint részvényes a befektetése között.
Próbálkozik talpra állni a Balkan Airlines, amely az idén márciusban jelentett csődöt, mert hatalmas adósságát nem tudja visszafizetni, így a bolgár nemzeti légitársaság repülőgépei gyakorlatilag február óta nem közlekednek. A céget november közepe óta csődgondnok igazgatja, aki egyebek mellett megpróbál pénzt szerezni a társaság további működtetéséhez, s azt is tervbe vette, hogy két Boeing--737-300-ast bérel a Lufthansától, s így újraindíthatja legfontosabb járatait.
A légivállalat többségi tulajdonosa a Zeevi Holdings Group izraeli cég, amely 1999 közepén 150 ezer dollárért szerezte meg a 75 százalékos tulajdonrész feletti ellenőrzést úgy, hogy átvállalta a légitársaság 120 millió dolláros adósságát. Az izraeli tulajdonos azóta eladta a repülőgéppark egy jelentős részét, a légitársaság 55 járatát 22-re csökkentette, és a 3 ezer alkalmazott mintegy harmadát szélnek eresztette.
Az alkalmazotti elégedetlenség a privatizáció óta folyamatos volt a légitársaságnál. A kormány többször kilátásba helyezte az ügylet felülvizsgálatát. Ugyanakkor az izraeli csoport vezetése azzal vádolta meg a kormányt, hogy nem őrizte meg a Balkan státusát mint nemzeti légitársaság, eltitkolta több millió dolláros fizetési kötelezettségét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.