Az öt magyarországi kirendeltséget birtokló EPH az idén fejlesztette vállalat- és raktár-irányítási rendszerét. Várhatóan a következő években bővíti törökbálinti központját, amit zöldmezős beruházásban, 40 millió schillingből hozott létre. Tervezi egy internetes bolt megnyitását is.
Az európai papírkereskedelemben meghatározó Europapier AG tavaly közel harmincmillió tonnával, 166 millióra növelte közép-európai forgalmát. Ehhez hozzájárultak magyarországi, horvátországi és szlovéniai felvásárlásai is. Az idei terv 203 millió tonna.
A bécsi központú Europapier AG-nek 12 országban van képviselete. Tavalyi forgalma 74,4 milliárd forint volt.
A KSH szerint az egy főre jutó hazai papírfelhasználás az idén átlag hat százalékkal esik, azaz 70 kilogramm alatt marad. A visszaesés papírfajtánként eltérő, de a fénymásolópapírok piaca sem nő a várt mértékben.
December elsejétől Erich Fasching az Europapier Hungária (EPH) Kft. új ügyvezetője. Az osztrák tulajdonú papír-nagykereskedelmi cég az idén a recesszió ellenére várhatóan tízmilliárd forint fölé növeli forgalmát. Független szakértők szerint a cégnek a hét meghatározó szereplőt számláló piacon 35 százalékos részesedése van. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.