Az amerikai piacon meglévő hétszázalékos részesedésük alapján a vállalatvezetés úgy látja, a terjeszkedési stratégiának még a felénél sem tartanak. Az aktív expanzió ugyanis 2005-re összesen tízezer egységet irányoz elő, ennek jegyében kezdtek az európai kirendeltségek mellett Ázsiában is tért hódítani.
A nyolc hónappal ezelőtt Zürichben megnyitott, kényelmes fotelekkel berendezett, nemdohányzós egység tapasztalatai igen biztatóak, így az ünnepeket követően, tavasszal újabb egységek nyílhatnak szerte Európában. A terjeszkedés gyorsaságának a kulcsa, hogy a márkát helyi vállalkozók kezébe adják, Svájcban a Swiss Bon Appetit csoport kapta. A helvét társaság feladata lesz egyébként 2002 első negyedévében az Ausztriába tervezett 10-15 egység megnyitása is. Nyílt kibocsátásra csak a Japánban, az ott létesülő üzletlánc kapcsán került sor.
E roppant ambiciózus tervek a társaság igen kedvező pénzügyi várakozásaival is társulnak. A 2002-es pénzügyi évre 20 százalékos forgalomnövekedéssel kalkulálnak, miközben az egy részvényre jutó nyereség értékében is legalább 20 százalékos bővülés lenne tapasztalható.
Az amerikai Starbucks kávézólánc hazai sikerei után a nagy kávékultúrájú Európában is próbára teszi magát. Az Egyesült Államokban jelenleg mintegy négyezer bolttal bíró cég elsődleges célpontja Svájc, Ausztria, Németország és Spanyolország - adja hírül a Reuters. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.