Egyes feltételezések szerint az energiamaffia, vagyis az áram- és gázlopásra szakosodott bűnözői csoportok a fogyasztói érdekvédelem köntösében igyekeznek a jogszabályalkotást is befolyásolni. Ezzel együtt az új villamosenergia-törvényben már megjelenik a szabálytalan vételezés fogalma, s a szolgáltató bírósági döntés nélkül magasabb, ha úgy tetszik, büntetőtarifát szabhat ki az érintett fogyasz-.tóra. Az áram- és gázszolgáltató társaságok évek óta küzdenek, hogy az illegális vételezés ellen a jelenleginél szigorúbban léphessenek fel. Áramból csak a fővárosban évente tízmilliárd forintnyit lopnak el. Ez a mennyiség három évre elegendő lenne például a fővárosi közvilágítás működtetésére vagy a miskolciak egyéves ellátására.
Országos szinten 25 milliárd forint körüli értékben károsítják meg az áramtolvajok a szolgáltatókat - mondta érdeklődésünkre Boross Norbert, a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületének főtitkára, az Elmű Rt. kommunikációs igazgatója. Úgy véli, hogy nem szociális okokból történnek az áramlopások. Meglepő, hogy egyesek a fogyasztói érdekvédelem címén igyekeznek a jogszabályalkotást úgy befolyásolni, hogy az áramlopásra jellemzően Budapest gazdagabb kerületeiben használt, ma körülbelül százezer forintba kerülő áramlopó berendezések használatát ne lehessen leleplezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.