BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Divatosabb lett a költés

Bár az idén megsokasodtak a ruházati cikkek hirdetései, komoly reklámbevételi potenciál szunnyad még a hazai divatiparban: a szektor harminc legnagyobb hirdetője listaáron számolva 667 millió forint értékű hirdetést tett közzé az év elsô kilenc hónapjában. Ezen belül az első tíz legnagyobb hirdető 354, a második közel 200, a harmadik pedig 120 millió forintot fordított reklámra.

A harmincas "élmezôny" fizetett üzeneteinek többsége a nyomtatott sajtóban, főként a női magazinokban kapott helyet, de a tavaszi és az őszi szezont bevezető kampányidőszakban megsokasodtak a közterületi reklámok is. Az erős szezonalitást igazolják a Mediagnozis listaáras adatai, amelyek szerint az idén áprilisban és májusban költöttek a legtöbbet divatcikkek reklámjára: 110, illetve 80 milliót, ugyanakkor szeptemberben az utóbbi tíz év átlagában rekordnak számító, közel 220 millió forintnyi hirdetés jelezte nemcsak ősz, hanem már a karácsonyi nagybevásárlás közeledtét is. Az év végén egyébként megnő az eladáshelyi hirdetések, elsősorban az árengedményeket közlő reklámok szerepe: a korábbi évekhez hasonlóan sok cég az idén is már közvetlenül karácsony előtt megkezdte az akciózást, és lapunk értesülése szerint a számos ruházati forgalmazó szezon végi kiráusítással indítja majd az új évet. A legnagyobb "ruhás" hirdető az idén - egyetlen fehérneműsként az első tízből - a Triumph, amely két nagy (egy 28 és egy 14 milliós) kampány között január és augusztus kivételével havonta 2 milliónál többet fordított reklámra. Áprilisban és szeptemberben 13-13 millióval kapcsolt rá a Stress, amely ennek jóvoltából korábbi nyolcadik-kilencedik helyéről a másodikra jött fel. A Cactus Cloone pedig egyedül szeptemberben több mint 36 milliót költött ismertségére, és 31 milliós költésével "magasabb osztályba" lépett a Dr. Jeans. Kiiratkozott viszont a "nagy költők" klubjából az éveken át első Levi Strauss Magyarország - a márka az idén az első 30 közé sem került be. Szintén nincs már a harmincas élbolyban a tavalyelőtt még az első tízben szereplő Griff Gentlemen's sem. A klasszikus nagy kereskedelmi hálózatok közül a Skálának ez évben a 18., az Aranypóknak pedig a 21. hely jutott. Vezető posztjukat újabb szereplôk foglalták el a legtöbbet költő hirdetők listáján: például a Woodoo, a Mango, a Benetton és a Jeans Club.


Bár az idén megsokasodtak a ruházati cikkek hirdetései, komoly reklámbevételi potenciál szunnyad még a hazai divatiparban: a szektor harminc legnagyobb hirdetője listaáron számolva 667 millió forint értékű hirdetést tett közzé az év elsô kilenc hónapjában. Ezen belül az első tíz legnagyobb hirdető 354, a második közel 200, a harmadik pedig 120 millió forintot fordított reklámra. VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.