Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint hatmillió rákbeteg hal meg évente a világon, kétharmaduknál kóros alultápláltság alakul ki. Nálunk mintegy százezer rákost tartanak nyilván, évente 20 ezer új beteget diagnosztizálnak az egészségügyi intézményekben.
Az Abbott cég segítségével készített felmérésben - amelyet a napokban ismertettek meg a szakma képviselőivel - 454 daganatos ember táplálkozását vizsgálták. A vizsgálat kezdetekor a betegek 65 százalékánál a súlyvesztés mértéke meghaladta az öt kilogrammot, 60 százalékuknál étvágytalanság alakult ki, 19 százalékuk ízérzékelése megváltozott. A kiegészítő táplálás eredményeként az első hat hét után a betegek 22 százalékának gyarapodott a testsúlya, 38 százalékuk nem fogyott tovább. Lényeges az is, hogy 60 százalékuk közérzete javult. A felmérésben részt vevő onkológus orvosok közel fele egyetért abban, hogy a gyógytápszerek alkalmazása során csökken a daganat terápiás mellékhatása is. Ez a vélemény megegyezik a nemzetközi tapasztalatokkal, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy a daganatos betegeknél már a kismértékű súlyvesztés is szignifikáns mértékben csökkenti a túlélés esélyeit. A nemzetközi vizsgálat arra is figyelmeztet: a kezelést megelőző testsúlyvesztés jelentősen csökkenti a terápia hatékonyságát és kedvezőtlenül befolyásolja a fizikai erőnlétet.
A napokban ismertették meg a szakmával a 454 beteg bevonásával készített felmérés eredményét, ami igazolja: a kiegészítő táplálkozás nagyobb esélyt ad a gyógyulásra. MUNKATÁRSUNKTÓL-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.