Elsősorban az osztrák és a német elektronikai ipari beszállítók túlterheltségével s az abból fakadó drága előgyártással indokolta győri leányvállalatának létesítését az osztrák Datacon. A Szingapúrban és Németországban is telephellyel bíró vállalkozás Győrben elsősorban a cég berlini leányvállalata, a félvezetőipar számára gépeket gyártó Euro-Tecnek végez majd előgyártást - ismertette tegnap a cég ügyvezető igazgatója, Gerhard Zeindl.
Az osztrák vállalkozás háromezer négyzetméter termelőterületű üzemcsarnokot épít Győrben, s Datacon Hungary Kft. a tervek szerint 2002 szeptemberében beindítja gyártását az ipari parkban. A beruházás első ütemének költsége négymillió euró. A cég további beruházási ütemekkel is számol. A tavaly mintegy 80 millió eurós forgalmat - ennek felét Európában - bonyolított társaság várakozása szerint a győri üzem árbevétele éves szinten elérheti a 10-15 millió eurót. A cégvezető úgy ítéli meg, hogy a félvezetőipar jelenlegi recessziója 2002 második felére véget ér, s az idén mintegy 30 százalékos forgalomcsökkenést elszenvedett - ennek ellenére nyereséges - Datacon a győri gyártás beindításával kedvező pozícióban várhatja az ágazat fellendülését. A tervek szerint Győrben új gépek kifejlesztésével is foglalkozik majd a cég.
A győri kft. az induláskor mintegy húsz munkavállalót tervez foglalkoztatni, azonban a termelés felfutásával e létszám a háromszorosára növekedhet. (A cégcsoportnak jelenleg világszerte összesen mintegy 400 dolgozója van.) A Datacon üzleti partnerei között van a Bosch, a Philips, az Epcos és a Siemens.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.