Elemzők szerint Immelt az ideihez hasonló, rendkívül nehéz évet vázol fel, ám várható, hogy terveiben a korábban beígért 10 százalékos nyereségnövekedés is benne lesz. Egyúttal hivatalosan is bejelenti, hogy januártól új európai elnök-vezérigazgatói posztot hoztak létre, amelyet az 52 éves Ferdinando Beccali tölt be. A Reuters emlékeztet: Immelt a szeptemberi terrorakciók után napokig igyekezett nyugtatgatni a piacot, és ez ideig-óráig hatott is. Néhány héttel később azonban közölte: a GE is kénytelen mérsékelni idei bevételi és nyereségtervét, mert közvetve rá is hat a terrorakció. A világcég egyebek között a repülőgépmotor-üzletágban (GE Aircraft Engines) látta kárát az eseményeknek, mert a nagy amerikai és európai légitársaságok visszafogták rendeléseiket. A GE részvényeinek értéke szeptember 11. óta hat, az egész évben pedig harminc százalékkal esett vissza. Gyakorlatilag rosszabbul szerepeltek, mint a legtöbb vetélytárs, köztük a United Technologies papírjai. Végigkísérte az évet a turbinagyártással foglalkozó GE Power Systems üzletág növekedési ütemének fenntartására vonatkozó bizonytalanság. Ez az érdekeltség az egész vállalatcsoport egyik legfontosabb eleme, a tavalyi 15,2 milliárd dolláros nyereségből csaknem négymilliárdot hozott. Magyarországon nincs ilyen bizonytalanság, ez az üzletág éppen felfutóban van. Ezt jelzi, hogy az idén adták át a 100 millió dolláros költséggel felépített veresegyházi üzemet. A világítástechnikai üzletágban (GE Lighting) a nyártól üzemel Budapesten a világcég első európai ügyfélszolgálati központja, az orvosdiagnosztikai profil (GE Medical Systems) hazai egységénél pedig megkezdődött a szoftver-és hardverfejlesztés. A több hazai GE-üzletágat felügyelő GE Hungary Rt. a tavalyinál jóval magasabb bevételre számít az idén, jövőre pedig a tavalyi kétszerese a cél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.