Bár a társaság felügyelőbizottsága még nem döntött az ez évi osztalékokról, elemzők szerint kevés a valószínűsége, hogy Kirch az idén is pénzt lásson. Ugyanakkor ezt az üzletrészét is igény terheli, Kirch ugyanis egyebek mellett az AS-ben tartott tulajdonát a pénzét most hirtelen ugyancsak visszakövetelő Dresdner Banktól felvett nagy összegű kölcsön fedezetéül állította.
Bár Kirch úgy nyilatkozott, hogy az AS vesztesége ellenére is meg kívánja tartani részesedését, elemzők szerint talán már hamarosan rákényszerül az eladásra. A Handelsblatt úgy tudja, hogy a Kirch-Media egyik befektetőjeként Rupert Murdoch is vevő lenne az AS-üzletrészre, de az AS-hez közel álló körökre hivatkozva a lap német kiadók érdeklődéséről is beszámol. Ha két német médiavállalkozás a 40 százalékon fele-fele arányban osztozva vásárolná ki Kirchet az AS-ből, az ügylet nem ütközne a német versenyszabályokba, amelyek csak a 25 százaléknál nagyobb üzletrészek forgalmazása esetén írnak elő kötelező vizsgálatot.
Rövid időn belül megválhat a német Axel Springer Verlag AG (AS) 40 százalékos tulajdonrészétől Leo Kirch - írja a Handelsblatt. Az AS ez évi várható veszteségéről szóló bejelentés (VG, 2001. december 12., 9. oldal) tovább nehezíti a médiamágnás megrendültnek tetsző helyzetét. A több hitelező, köztük a Kirch-birodalom megszerzésére törő Murdoch-féle News Corp. által szorongatott Kirchnek tavaly még 19 millió euró osztalékot fizetett az AS. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.