A december 23-tól életbe lépő új szabályozás szövege szerint a telefonvonal üzemeltetője és az azon keresztül világhálós elérést biztosító cég között az előfizetőtől internetezés címén beszedett összeget meg kell osztani. Ennek módjáról és mértékéről rendelettel döntenek, melynek tervezetét a Kiwwi 12 nappal a liberalizáció előtt még nem látta, véleményét az előkészítésnél nem kérték ki.
A Kiwwi egyrészt üzleti előfizetőknek nyújt távközlési szolgáltatásokat, közismertsége mégis ingyenes internetszolgáltatásához köthető. Végvári Orsolya elmondta, üzleti modelljük szerint az ingyenes internet kiegészítő szolgáltatásnak indult, de sikere - azaz százezer fölé emelkedő tábora - miatt kinőtte ezt a szerepet. A magyar üzleti kommunikációs ág a négy kelet-európai országban jelen lévő Kiwwi egyik legjövedelmezőbb vállalkozása, az ingyenes internet viszont csak a bevételek megosztásával tartható fenn.
Szakmai körökben viszont egyre valószínűbbnek tartják, hogy a megosztási rendelet egy valójában már ma is létező megoldást kíván meghonosítani. Ez a Matávnak egy olyan üzleti ajánlatához hasonlatos, mely forgalomtól függően átenged az internetszolgáltatóknak a percdíjakból, de az összeg beszedését is átadja. Erre alapuló díjcsomagot már bevezetett például a Matáv-leányvállalat Axelero, a számlázási rendszerrel nem rendelkező ingyenes szolgáltatóknak viszont ennek kiépítése nagy költséget jelentene. Végvári Orsolya szerint cége azt sem tudja vállalni, hogy ügyfeleinek annyi számlát állítson ki, ahány telefonszámról az adott hónapban használják hálózatát, ezért ebben az esetben az ingyenes internet fizetőssé változtatását vagy felszámolását sem zárja ki.
Az elmúlt napokban hasonlóan nyilatkozott az ingyenes internetet kínáló másik hazai cég, a Freestart Kft. is. László Péter igazgató akkor arra is utalt, hogy az esetleg néhány száz forintos internetszámlának nem csak a kiállítása, de vita esetén behajtása is problémás, ellehetetleníti a cég működését. A Freestart eddig több mint 500 millió, a Kiwwi mintegy 1,2 milliárd forintot fektetett be Magyarországon.
Más okok miatt fordult nehezebbre a Kiwwi sorsa Csehországban. A társaság itt egy évvel a piaci liberalizáció előtt kezdte szolgáltatását, de az akkor már létező - 30 százalékot átengedő - bevételmegosztási szabályozás miatt az ingyenesen szolgáltató cégek között nem elsőként jelent meg. Az éles verseny és a távközlési világpiac visszaesése miatt most nagyarányú tőkebevonásra lenne szüksége eredeti terjeszkedési terveinek valóra váltásához. A Kiwwi Csehországban november végén szüntette meg ingyenes internetszolgáltatását, mely túl drágának bizonyult, és alkalmazottainak létszámát 55-ről 30-ra csökkentette - emlékeztet a Prague Business Journal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.