Az élelmiszer-kereskedelmi cégek arról tájékoztatták a Világgazdaságot, hogy a fővárosban nem volt fennakadás a friss áru kiszállításában. A Magyar Suzuki Rt.-nél egy-egy alkatrészszállítmány kisebb késéssel érkezett az esztergomi gyárba - mondta Tihanyi Tamás, a társaság pr-vezetője. A cég logisztikai szakemberei ugyanakkor figyelemmel kísérik a szállítmányok útját, s ha úgy látszik, hogy fontos részegységek nem futnak be időben, átütemezik a termelést, és olyan modell kerül a szalagra, amelyhez minden hozzávaló rendelkezésre áll. A győri Audi, illetve a szentgotthárdi Opel Magyarország Kft. termelését semmi sem hátráltatta.
A vasúti áruszállításban tegnap a havazás nem okozott nagyobb fennakadást - tudtuk meg Bobál Istvántól, a MÁV árufuvarozási szakigazgatójától. A fuvarozási határidőket tartani tudják, a stratégiai árucikkek vagonírozása nem szenved késedelmet, s a hó miatt volumencsökkenésre sem számít a cég. Nagyobb probléma akkor lehetne, ha a havazás több napig tartana. Az utasoknak 10-40 perces késéssel kell számolniuk, a menetidőtől való eltérés a legkisebb az elővárosi forgalomban volt.
Az erőművek közül a széntüzelésűek vannak leginkább kiszolgáltatva a hidegnek. A Mátrai Erőmű Rt.-ben megtettek minden szükséges intézkedést, hogy az időjárás ne nehezítse az ország villamosenergia-igényének 13 százalékát adó erőmű termelését. A visontai erőműtől 55 kilométeres távolságban található bükkábrányi bányából naponta 15 ezer tonna szén érkezik az üzembe. Hogy megakadályozzák a lignit vagonokba fagyását, lényegesen le kell rövidíteni a vonatok menetidejét, illetve fel kellett gyorsítani a rakodást. A szállítószalagokat érdesítő anyagokkal kezelik, hogy megakadályozzák a görgők csúszását, az úgynevezett bunkerekbe - ahol a felhasználást megelőzően tárolják a tüzelőanyagot - pedig légágyúk segítségével meleg levegőt fúvatnak, illetve rendszeresen forgatják a szenet. Oroszki Lajos, a Mavir Rt. rendszerirányítási igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a villamosenergia-rendszerben semmilyen különleges intézkedésre nem volt szükség, nincs olyan körülmény, ami megnehezítené az áramszolgáltatást.
A rendkívüli útviszonyok miatt fokozódik a járművek elhasználódása, ezért gyakrabban szükséges a javítás. A karbantartás költsége emiatt 5-10 százalékkal nő - áll a Volánbusz Rt. lapunkhoz eljuttatott közleményében. A nagy hideg miatt - az egyébként jó minőségű gázolaj helyett - mélydermedésű üzemanyagot kell használni, ami literenként 3,5 forinttal növeli a költségeket. Mindemellett a menetidők meghosszabbodásával körülbelül 10 százalékkal több üzemanyagot használnak a járművek. A rendkívüli időjárás utasvesztéssel és bevételkieséssel jár, ám ennek mértékét egyelőre nem lehet megbecsülni - fűzte hozzá Sohár István forgalomigazgató.
Kis híján haváriahelyzetet eredményezett a BKV Rt. fődiszpécser-szakosztályának vezetője szerint a fővárosban leesett rendkívüli hómennyiség. Tóth István elmondta: többletköltséget leginkább a buszmegállók gyakoribb takarítása jelent. A feladat elvégzése több millió forintos pluszterhet ró a társaságra.
Nem okozott fennakadást a nagyobb termelővállalatok üzletmenetében a rendkívüli időjárás, az alkalmazottakat szállító buszjárataik továbbra is menetrend szerint közlekednek. A helyzet súlyosbodása esetén többen vállalati gépkocsikat vagy taxikat is bevetnének a probléma áthidalására, alapvetően azonban a járatokat üzemeltető vállalkozásokra bízzák a munkások utaztatását. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.