BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliárdos fejlesztés a MÁV-nál

A személy- és áruszállításban is megőrizte az idén piaci pozícióit a MÁV Rt., s a cég vesztesége nem haladta meg a tervezett 29,3 milliárd forintot - emelte ki a vasúttársaság tegnapi tájékoztatóján Kukely Márton vezérigazgató. A személyszállításnál mintegy 3,5 százalékos növekedést könyvelhetett el a társaság, az árufuvarozási eredmény némiképp elmaradt a vártnál. Ennek oka, hogy az autópálya-építés csúszása miatt az építőanyagok, a tömegáru szállítása késett, illetve a vártnál kevesebb szemes terményt exportáltak a cégek.

A MÁV jövőre a szolgáltatások színvonalának emelésére helyezi a hangsúlyt. A társaság arra számít, hogy 2002-ben 159,7 millió utast, 44,4 millió tonna árut szállít majd a vasút, s a veszteség az idei szinten marad. A MÁV jövőre százmilliárd forintot fordít fejlesztésre. A beruházások megvalósítását ISPA-támogatás, különböző hitelkonstrukciók is segítik. A társaság kiemelt figyelmet fordít az elővárosi forgalom fejlesztésére, mivel ott fordul meg a legtöbb utas. Mint ismeretes, a cég 136 elővárosi kocsit újíttat fel, s azokat a főváros környéki régióban közlekedteti majd. A jövő év első negyedében forgalomba állhatnak az első sínbuszok, melyeket az orosz államadósság terhére, illetve német hitel segítségével szerez be a vasúttársaság. A távolsági közlekedésben az intercity vonatok számát is növelik. A tulajdonos jóváhagyta, hogy a személyszállítás menetdíja jövőre 5,4 százalékkal emelkedjen.

Az árufuvarozás színvonalát növelheti, hogy a vasúttársaság jövőre kétszer 150 darab eltolható falú kocsit szerez be. Kukely Márton hangsúlyozta, hogy azok árát az árufuvarozási bevételből kell finanszírozni. Mint arról már lapunkban beszámoltunk, a reform egyik fontos intézkedése, hogy 2002. január 1-jétől a vasúttársaságon belül az árufuvarozási részleg önállóan működik majd. Ez mintegy három ezer fős létszámmozgással s a teherkocsik, konténerek üzemeltetésének átadásával-átvételével jár.

A személy- és áruszállításban is megőrizte az idén piaci pozícióit a MÁV Rt., s a cég vesztesége nem haladta meg a tervezett 29,3 milliárd forintot - emelte ki a vasúttársaság tegnapi tájékoztatóján Kukely Márton vezérigazgató. A személyszállításnál mintegy 3,5 százalékos növekedést könyvelhetett el a társaság, az árufuvarozási eredmény némiképp elmaradt a vártnál. Ennek oka, hogy az autópálya-építés csúszása miatt az építőanyagok, a tömegáru szállítása késett, illetve a vártnál kevesebb szemes terményt exportáltak a cégek. Hargitai Éva-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.