Az 1996-ban privatizált társaság egyébként várhatóan még több mint fél évig a vagyonkezelő irányítása alatt marad, mert a cég pénzügyi problémái súlyosabbak, mint arra korábban számítottak. A vagyoni helyzet felmérése után kiderült, az államnak legalább még további 3,5 milliárd font sterlinget kell pumpálnia a cégbe, hogy az működőképes maradjon.
A társaság pénzügyei miatti bizonytalanság egyszersmind késlelteti a vállalat privatizációját is, mivel a mintegy 37 ezer kilométernyi hálózattal, 2500 vasúti állomással bíró társaságnak komoly összegeket kellene fordítani felújításra.
Az idő pedig sürget, mert azóta, hogy az idén októberben bejelentették a cég csődjét, mindennaposak a késések és a kimaradások. A brit kormány szeretné megakadályozni a válság elmélyülését, egyebek mellett úgy, hogy közhasznú, nonprofit társasággá szervezi a Railtracket.
Nagyszabású személyi változások várhatók a csődbe jutott Railtrack brit vasúttársaság vezetésében, hogy ezzel is felgyorsítsák a cég talpra állításának folyamatát - számol be a Reuters. A jelenleg állami vagyonkezelő irányította társaság elnöke az intercity- szolgáltatásokért felelős volt igazgató lenne, ugyanakkor meneszteni akarják a társaság mostani vezérigazgatóját, valamint pénzügyi igazgatóját is. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.