BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tarifát emel a Volán

Jövőre 6 százalékos tarifaemelés várható a Volán-társaságok helyközi forgalmában - mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója tegnapi tájékoztatóján.

Az egyesülés a 2002. évre - a közlekedési költségkosár 9 százalékos emelkedésétől elmaradó mértékű - 6,8 százalékos jegyáremelésre tett javaslatot. Tavaly 9,8 százalékos tarifanövelést javasoltak, de csak 6 százalékost engedélyeztek, miközben az éves infláció 9,8 százalék volt. A vezérigazgató elmondta, hogy a társaságok vagyonfelélésének megállítása érdekében 1,7 milliárd forint üzemeltetési és 12 milliárdos beruházási támogatásra is javaslatot tettek. Az utóbbiból tízmilliárdot jármű-rekonstrukcióra kértek. Erre ugyanis a 2002. évi költségvetésben csupán az ideivel közel azonos, 3,1 milliárdos támogatást irányoztak elő, amiből mintegy 400 új autóbuszt tudnak beszerezni. Ez a mennyiség azonban nem képes megállítani a járműpark elöregedési folyamatát. Ahhoz évente annak 10 százalékát kitevő, körülbelül 600 darab új járműre lenne szükség. A további kétmilliárdos beruházási támogatást az üzemanyag-tároló tartályok jogszabályi előírások miatt szükségessé váló cseréjéhez kérték.

Jövőre 6 százalékos tarifaemelés várható a Volán-társaságok helyközi forgalmában - mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója tegnapi tájékoztatóján. VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.