Sárdi Géza, a BSP Hungary ügyvezetője a Világgazdaságnak megerősítette a tartozások hírét, de közölte, hogy a cégek már törlesztik adósságaikat. A West Travel 20 millió forintos adósságot halmozott fel, ennek felét határidőre átutalta, a többit hat hónap alatt - a IATA-BSP szabályoknak megfelelően - kell törlesztenie. Mintegy 10 millió forinttal tartozik a Budapest Tourist, ebből egy kisebb összeget már törlesztett, de a fennmaradó részt is kifizeti az idén.
A valutaváltással és idegenforgalmi szolgáltatásokkal, így repülőjegy-értékesítéssel is foglalkozó Treasure Change Kft. mintegy 6 millió forinttal tartozik. A tényt a cég ügyvezető igazgatója, Sági Zoltán is megerősítette. Mint elmondta, a .törlesztésről megállapodtak a BSP-hivatallal, és ennek megfelelően teljesítik kötelezettségüket. Az elszámolás körül kialakult átmeneti nehézség azonban nem okoz fennakadást a repülőjegy-eladásban - hangsúlyozta.
Az utóbbi hónapokban három utazási iroda mintegy 36 millió forint adósságot halmozott fel az októberben értékesített repülőjegyek után az IATA-repülőjegyek elszámolását végző, budapesti székhelyű BSP (Bank Settelment Plan) Hungarynál. A cégeknek adott türelmi idő december 21-én járt le. Lázár Ildikó-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.