A németországi Kasselben bezárja hűtőgépgyárát, a termelést ugyancsak svéd és olasz üzemekbe telepíti. Európán kívüli döntései sorába tartozik, hogy indiai mosógépgyárát ugyanott egy másik városba telepíti, valamint bezárja latin-amerikai kompresszorüzemét.
Ismert, hogy a svéd cég 1991 óta több mint 36 milliárd forintos beruházást hajtott végre az akkor privatizált jászberényi Lehel Hűtőgépgyárban és az 1998-ban ugyanott beindított porszívógyártásba. Ennek nyomán jelenleg több mint négyezer főt foglalkoztatnak leányvállalati szinten.
A mostani átszervezés Magyarországot közvetlenül nem érinti - válaszolta Kanyó László, az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. kommunikációs igazgatója. Az anyacég közleménye kiemeli, hogy a mostani intézkedésektől 2001-ben 40 millió, 2002-ben 460 millió, 2003 után pedig évi 940 millió svéd korona megtakarítást remélnek. Az Electrolux az idén ezt megelőzően már kétszer jelentett be átszervezést, februárban kétezer, októberben pedig 2100 fős leépítéssel, így a mostanit is figyelembe véve összesen 6900 fővel csökkenti a létszámot. (Az amerikai versenytárs Whirlpool tavaly hozott hasonló lépései hatezres leépítést céloztak meg.)
Az átszervezések érintik a tavaly 124,5 milliárd svéd korona árbevételű vállalatcsoport márkapolitikáját is, ennek során a jövőben a jelenleg képviselt hétféle márkánál (Electrolux, AEG, Zanussi, Frigidaire, Eureka, Husquarna és Flymo) kevesebb lesz a portfólióban. Felgyorsul viszont a termékek megújítása. Erre a programra a következő években mintegy egymilliárd svéd koronát fordít a cég.
Újabb leépítésekkel járó átszervezést jelentett be a világ legnagyobb háztartási készülékgyártója, az Electrolux AB - derül ki a cég lapunkhoz eljuttatott közleményéből. A svéd nagyvállalat ezúttal 2800 fővel karcsúsítja jelenleg mintegy 87 ezer fős létszámát. Ennek során bezárja norvégiai tűzhelygyárát, az ottani gyártást svéd és olasz üzemekbe telepíti, Rothenburgba viszi át az ugyancsak németországbeli Burgból a hobbitermékek előállítását. (Rothenburgból pedig egy korábbi döntés alapján Magyarországra kerül az ottani teljes porszívógyártás. ) Sági Gyöngyi-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.