A bajba jutott Balkan Airlines felügyelői december 14-én teszik le a hitelezők asztalára az elképzelés részleteit. A bolgár kormány illetékesei azonban máris jelezték, hogy a társaság állami többségi tulajdonban maradhatna, akár átmeneti megoldásként is. A Balkan legnagyobb hitelezője ma az állam, mely kinnlevőségét többségi részesedésre cserélné, majd egy befektető a maradékot felvásárolná. Viktor Melamed szóvivő elmondta, a cég a tőkéstárs megbízhatóságát tartja a legfontosabbnak, a jövőbeni tulajdonos lehet akár egy helyi társaságokból és bankokból álló konzorcium is. Ennek valószínűségét mindenesetre csökkenti, hogy a cég élére kinevezett csődbiztos még az elmúlt héten is úgy nyilatkozott: a légitársaság iránt nem mutatkozik érdeklődés.
A Balkan adósságát ma az összes vagyonát jóval meghaladó összegre, 75,3 millió dollárra becsülik, aminek több mint felével az államnak tartozik. A légitársaság május óta számos járatát szüntette meg, a legszükségesebbek fenntartásával viszont részben meg tudta őrizni pozícióit a külföldi repülőtereken.
A szintén nehéz hónapokat élő lengyel LOT légitársaság eközben a Bank Zachodni WBK-ban lévő részesedésének eladásával próbál meg könnyíteni anyagi helyzetén. A 2,79 százalékos részesedést a LOT novemberben kapta a lengyel államtól, a Bank Pekao 2,4 százalékával együtt. A társaság közleménye szerint a Pekao-érdekeltséget rövid távon nem kívánja eladni, a Bank Zachodniból származó összeget viszont működésének fenntartására kell fordítania. A LOT 37 százalékos tulajdonosa a túlélésért küzdő Swissair volt, a kormány azonban nemrég saját tőkeemeléssel 25,1 százalékra csökkentette a svájci befolyás mértékét.
A március óta csődvédelem alatt álló bolgár légitársaság jövőre új befektetőt vonna be, átszervezési tervének megfelelően - írja a Reuters. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.