BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Multikkal versenyképes beszerzési társulások

A kereskedelmi szerkezet változásában számottevő elmozdulást jelzett a kis- és középvállalkozásokat tömörítő hazai beszerzési társulások fejlődése. Az 50 legnagyobb napicikk-kereskedelmi üzletlánc között a második és a harmadik helyet ilyen társulások - a CBA, a Co-op Hungary Rt. - foglalják el.

Az önállóan versenyképtelen kereskedelmi kisvállalkozások együttműködve képesek talpon maradni, sőt versenyezni a multinacionális üzletláncokkal - állapítja meg a Gazdasági Minisztérium ágazati összefoglalója, e szerint biztató az is, hogy e társulások megkezdték üzleti kapcsolatok kiépítését határon túli szervezetekkel és vállalkozásokkal, és ez, a közvetlen üzleti lehetőségeken túl, segíti az uniós követelmények és lehetőségek megismerését is.

A gazdasági tárca adatai szerint a magyar kiskereskedelmi forgalom tavaly a harmadik negyedév végére meghaladta a 3780 milliárd forintot, ami folyó áron több mint 13 százalékkal haladja meg előző év azonos időszakának forgalmát. További jó ütemű irányzatot feltételezve a kiskereskedelmi forgalom az esztendő végére elérhette az 5500 milliárd forintot, ami 2000-hez képest 14 százalék körüli érték- és 5-6 százalék körüli volumennövekedést jelenthet.

A kereskedelemben 2001. szeptember 30-án 196 695 ezer vállalkozás működött - számuk a múlt év eleje óta mintegy 3800-zal gyarapodott -, s 52 százalékuk egyéni vállalkozás volt. A kereskedelmi társas vállalkozások 92,9 százaléka kilenc főnél kisebb, tehát a kereskedelemben a mikro- és kisvállalkozások a meghatározók.
A KSH adatai szerint az országban tavaly szeptember végén több mint 159 ezer kiskereskedelmi üzlet működött, csaknem nyolcezerrel több, mint egy évvel korábban.

Budapesten 2001-ben 7, vidéken 12 bevásárlóközpont épült, összesen mintegy 260 ezer négyzetméter alapterülettel. A beruházások értéke megközelítette a 100 milliárd forintot.

A befektetők közül kiemelendő a Plaza Centers-csoport, amely eddig a legtöbb bevásárlóközpontot építette fel, és fejlesztési elképzelések ismeretében ez az irányzat a jövőben is folytatódni fog. A Plaza Centers az eltelt évben megkezdte a közepes nagyságú vidéki városok igényeinek megfelelő, 10-15 ezer négyzetméteres bevásárlócentrumok létesítését.

A bevásárlóközpontok jelentőségét jól szemlélteti, hogy az összes kereskedelmi forgalom 15 százalékát e létesítmények bonyolítják le; a hazai építkezések 8 százaléka ilyen centrumok építését fedi le; átlagosan száz lakosra több mint 14 négyzetméter jut a bevásárlóközpontok összes alapterületéből; a hipermarketeket is magukba foglaló bevásárlóközpontokban mintegy 40 ezer munkahely létesült.

A kereskedelmi szerkezet változásában számottevő elmozdulást jelzett a kis- és középvállalkozásokat tömörítő hazai beszerzési társulások fejlődése. Az 50 legnagyobb napicikk-kereskedelmi üzletlánc között a második és a harmadik helyet ilyen társulások - a CBA, a Co-op Hungary Rt. - foglalják el. Munkatársunktól-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.