A Royal Dutch/Shell és a Pennzoil-Quaker State Co. vezetői megállapodtak, hogy előbbi csoport 2,9 milliárd dollár készpénzért, vagyis részvényenként 22 dollárért megveszi nála sokkal kisebb riválisát. A vételár 42 százalékos prémiumot is tartalmaz, ugyanis a Pennzoil jelenlegi tőzsdei értéke csak 1,8 milliárd dollár annak alapján, hogy részvényei 15,49 dolláron forognak. A Shell átveszi a Pennzoil 1,1, milliárd dolláros adósságát is.

A Pennzoil és a Quaker State cég bocsátja ki az USA első, illetve második legismertebb motorolajmárkáját. A Shell most közölte, hogy e termékek a jövőben "több mint felváltják" a boltok polcain a Havoline márkát, amelyet a Shell a ChevronTexaco Corp.-tól vásárolt nemrég. A houstoni székhelyű Pennzoil-Quaker State-é az USA motorolajpiacának mintegy 35 százaléka - közölte a Shell Oil vezérigazgatója, Rob Routs. A Shell versenytársa, a BP, amely a világ harmadik legnagyobb tőzsdei olajcége, 2000-ben a Burmah Castrol Plc.-t vette meg, hogy ezáltal megszerezze a Castrol márkát.

A Shell reméli, hogy a fenti ügylet révén 2004-ig évi 140 millió dollárt takaríthat meg, a Pennzoil szóvivője még korainak tartotta kommentálni az ügyletet. Ám, mint emlékeztetett, cége 2000 óta több egységét, többek között finomítóit is eladta. A Pennzoil-Quaker State 1998-ban jött létre, amikor a Pennzoil Co. szétválasztotta kiskereskedelmi és földgáztermelő üzletágát. Előbbivel összevonta a vetélytárs Quaker State Corp.-ot, utóbbit eladta a Devon Energy Corp.-nak.

VG-összefoglaló