A világ legjelentősebb ingatlanos szakkiállításának és befektetési fórumának számító MIPIM-en több tucat hazai forgalmazó, fejlesztő, továbbá a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és az ITDH először vesz részt közös, 280 négyzetméteres standdal, amiért négyzetméterenként 100 ezer forintot fizettek. Az ITDH több hazai ipari parkot képvisel, ezekbe szeretne közvetve letelepülő cégeket toborozni. Az Econoconsult Kft. pedig az orosházi, az egri és a szigetvári fürdő fejlesztéséhez akar partnert találni - tudtuk meg Hevér Györgytől, a párizsi magyar kereskedelmi képviselet vezetőjétől.
Bence Izabella, a KVI általános vezérigazgató-helyettese azt közölte, hogy az igazgatóság dunántúli és fővárosi kastélyokat, kúriákat és laktanyákat "dob piacra", ezekhez szeretne hosszú távra vagyonkezelőt találni. A befektetőknek vállalni kell a műemlékek felújítását és eredeti célra történő hasznosítását a több évtizedre szóló szerződésért cserébe.
A MIPIM-en 17 ezer szakértő vesz részt, több mint kétezer vállalat képviseletében. A mostani koncentrált magyar jelenlétre korábban nem volt példa, miközben a legnagyobb térségbeli vetélytársnak számító cseh, szlovák és lengyel kiállítók még így is sokkal több vállalatot és önkormányzatot vonultatnak fel, utóbbiak önálló régiókon keresztül is képviseltetik magukat. Tavaly Prága városa nyert az egyik kategóriában, s utána kimutathatóan megnőtt a cseh főváros iránt a nyugat-európai befektetői érdeklődés.
Értesülésünk szerint a multinacionális ingatlanfejlesztők hazai leányvállalatain kívül egyebek között a csaknem 40 ezer négyzetméteres irodaportfólióval rendelkező Wallis Ingatlan Rt., a több ingatlanprojektet előkészítő Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., az irodapiacon érdekelt MMG AM Kft., a magyar és külföldi vállalatokat érintő ingatlanügyleteket lebonyolító nemzetközi ügyvédi cégek hazai vezetői keresnek további üzleti lehetőségeket. Úgy tudjuk, hogy jelen lesznek a több milliárd forintos magyarországi turisztikai beruházásokról szóló döntések előkészítésében részt vevő Horvath Consulting irányítói is.
A MIPIM-en született üzletek értéke több száz milliárd dollárra tehető. Az utóbbi évek egyik legnagyobb, hazai érdekeltségű projektjeként tavaly a tengerparti üdülővárosban mutatták be az olasz Redilco ingatlanfejlesztő csaknem egymilliárd dollár értékű, meghiúsulni látszó nagykanizsai ipari parki tervét. Hasonló értékű elképzelések ugyan most nem kapnak teret, de kulcsfontosságú, hogy az ITDH-nak sikerüljön elegendő tőkeerős befektetőt megnyerni a többtucatnyi ipari parkba. Annál is inkább, mert az elmúlt egy-két évben többször volt már arra példa, hogy a rendkívül agresszív és sok kedvezményt felajánló cseh, lengyel és román kiállítók, állami hatóságok és promóciós szervezetek úgymond elorozták a nagyobb üzleteket.
Mester Nándor
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.