Lazább gyógyszerszabadalom
Az Európai Unió javaslata szerint az egyébként 15-20 évre szóló szabadalmi védettséget úgy lazítanák, hogy a fejlődő országok sürgős és súlyos esetekben hozzájuthassanak bizonyos készítmények hatóanyagához, s ebből gyártanák a kész gyógyszereket, ha megvan az ehhez szükséges gyártókapacitásuk. Azok az államok, ahol ezek a kapacitások nem állnak rendelkezésre, szigorú ellenőrzés mellett importálnák a más országban rendkívüli licencengedély alapján előállított orvosságokat. Mindamellett szakmai körökben általános a nézet, hogy az originátor cégeket, azaz a gyógyszerszabadalmak tulajdonosait nem lesz könnyű rábírni arra, hogy - még rendkívüli esetben is - hozzájáruljanak az előírások lazításához. Ugyanakkor az is igaz, hogy a gyógyszergyáraknak anyagilag nem kell félniük a jövőtől, hiszen az előrejelzések szerint az idén is jó esztendő vár rájuk: nyereségük várhatóan 12-14 százalékkal növekszik, nem kevésbé, mint tavaly.
Ez egyszersmind azt jelenti, hogy a gyógyszeripar azon kevés iparágak egyike, amely minden különösebb megrázkódtatás nélkül át tudja vészelni a gazdasági visszaesést. Persze általánosítani nem lehet, hiszen a nagy cégek egyharmada stagnálni, illetve csökkenni fog. Elsősorban azok, amelyeknél már lejárt a szabadalmi védettség, illetve hamarosan lejár.
Ezek közé tartozik az Eli Lilly, a Merck, az AstraZeneca és a Bristol-Myers Squibb. A Bayernek főként a koleszterinszintet csökkentő Lipobay körüli problémák miatt lesz nehezebb éve, a svájci Roche Holdingnál a pénzügyi eredményekben mutatkozó csökkenés veti vissza a várható nyereséget. Ezekkel a vállalatokkal szemben áll egy másik, nagyjából ugyanilyen létszámú csoport, ahol a nyereség akár 20 százalékkal is bővülhet az idén. A gyárak további egyharmadánál nagyjából 10 százalékos növekedés várható.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a nyereség növekedése az organikus fejlődésből, vagy a költségek lefaragásából adódik. Az elemzők ugyanis úgy látják, hogy a gyógyszergyáraknak - a már most is komoly jövedelmezőségi mutatók mellett - jelentős tartalékaik vannak a költségek csökkentésére, elsősorban a termelésben, illetve az adminisztratív területeken. Ezért a gyógyszergyárak igyekeznek ilyen szempontból előnyös fúziókat tető alá hozni, illetve megválni az alaptevékenységükhöz nem tartozó üzletágaktól. (KK)
Munkatársunktól


