BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországon hódít a Nivea

Az 1991-ben létrejött Beiersdorf Kft. az alapítás utáni első, teljes üzleti évben 12 millió márka forgalmat ért el, azóta árbevétele meghatszorozódott, és a nyeresége is jelentős - mondta Gerhard J. Hierath további adatok ismertetése nélkül. Az anyacégnek a Nivea termékek gyártására 1967 óta volt licencmegállapodása a Caolával, 1977 óta pedig a Hansaplast készítményekre a Biogallal, de ezek a szerződések a két cég átalakulásával a 90-es évek elején megszűntek. Azóta a Beiersdorf európai gyáraiból kerülnek a termékek Magyarországra, s a cég egyelőre itteni gyártást nem tervez. A hamburgi társaság mindhárom üzletága - kozmetikai, egészségügyi cikkek, ragasztószalagok - jelen van Magyarországon. A kozmetikai ágazatban a Nivea a legjelentősebb márkája, de hozzá tartozik az Atrix, a Labello és a gyógyszertárakban kapható Eucerin kozmetikai család is. Az egészségügyi üzletágban a Hansaplast és a Leukoplast, a ragasztószalagoknál a Tesa ipari és lakossági felhasználásban is jelentős.

Az igazgató elmondta, hogy az AC Nielsen piackutató szerint a társaság a kozmetikumokkal a hazai piacon a 3. helyen áll. A Beiersdorf nincs minden kozmetikai márkájával jelen a magyar piacon, bizonyos szegmensben - testápolók, kézkrémek, dezodorok, napozókrémek - viszont piacvezető.

Az elsők között van az egészségügyi cikkek, a ragasztószalagok piacán is. A Tesa termékek értékesítésére két éve Budapesten regionális központot hozott létre. Legutóbb Bulgáriában jelent meg, a balkáni terjeszkedést a bécsi leányvállalat irányítja.

A Beiersdorf kozmetikai üzletága tavaly 2,9 milliárd eurós árbevételt ért el, 14,1 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

Az üzletág kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a fő versenytársáé, a francia L'Oréalé, s négyszer olyan gyorsan, mint az amerikai Procter & Gamble-é.

Kvassinger Klára

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.