Alig néhány héttel a részvényesek végső szavazása után eldőlt, hogy Magyarországon ki alkotja majd az amerikai informatikai óriások fúziója nyomán átalakuló HP Magyarország csúcsvezetését. Az európai központ döntése szerint a jövőben leányvállalati szinteken négy üzletágra (nagyvállalati, PC, szolgáltatások és irodatechnika) oszlik a tevékenység, s azok vezetői közül egy egy személyben ellátja az ügyvezetői feladatokat is.

Lapunk értesülése szerint a csúcsvezetés tagjai: Beck György - ő egyben a leányvállalat vezetője is lesz -, Scharek Viktor (a Compaq kereskedelmi igazgatója), Szalay Imre (a Compaq szolgáltatási üzletágvezetője) és Czinege László (a HP Magyarország jelenlegi kereskedelmi igazgatója).

Az amerikai informatikai óriások múlt év őszén bejelentett fúziója a végső engedélye-

zés előtt áll. Az Egyesült Államokban legutóbb a HP-örökösök egyike, Walter Hewlett tett újabb kísérletet az egyesülés megtorpedózására. Ügyében a döntés ma vagy holnap várható.

A magyarországi leányvállalatok - a 30 milliárd forintos forgalmú HP és a 40 milliárdos Compaq - átalakulásához pedig még szükség lesz a magyarországi versenyhivatal engedélyére is. (SGy)

Munkatársunktól