BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Családi házas fölény Komárom-Esztergomban

A Komárom-Esztergom megyében épített lakások száma tavaly több mint 1,5-szeresére nőtt az előző évihez képest. A községekben 78,7 százalékkal épült több lakás, míg a megyeszékhelyen ennél lényegesen nagyobb mértékű (3,5-szeres) volt az emelkedés. A lakások átlagos alapterülete 104 négyzetméter, ami 9,8 százalékkal magasabb 2000-hez viszonyítva. Magánszemélyek 120 négyzetmétert is meghaladó lakásokat építettek, míg a gazdasági társaságok által építetteké a 70 négyzetmétert sem érte el.

Még mindig dominál a lakossági építkezés (a lakások 62 százalékát természetes személyek építik), de egyre meghatározóbbá vált 2001. év folyamán a gazdasági vállalkozások szerepe. Saját használatra a lakások 60 százaléka épül, harmadik értékesítésre és bérbeadásra a többi.

Jellemző a családi házas építkezés, de egyre jobban terjed a többszintes épületek (lakóparkok) kialakítása. Az épített lakások közel háromnegyed része új épület építésével, jellemzően téglafalszerkezettel, földszintes formában, 17 százalékuk lakásátalakítással, 7 százalékuk épületbővítéssel jött létre.

A 2000. évtől eltérően a 4 és több szobás lakások a jellemzőek (36 százalék), de a háromszobások szerepvesztése csak kismértékű, ezek az építettek 30 százalékát alkotják. Közüzemi vízzel csaknem mindegyik otthon ellátott, vezetékes gázzal 82 százalékuk, míg a közműves csatornahálózatba kilenctizedük kapcsolódott be.

Az előző évhez képest emelkedett a külön WC-helyiséggel rendelkezők száma (közel háromnegyede az épített lakásoknak), fürdőszoba az otthonok több mint kilenctizedében található.

A megyében 64 üdülőt építettek 61 százalékban a vállalkozások. Ezek átlagos alapterülete 80,2 négyzetméter, jellemzően szilárd falazattal készültek, hattizedük értékesítés, bérbeadás céljából. Az üdülők több mint nyolctizede fürdőszobával ellátott, közel 90 százalékuk téliesített.

Komárom-Esztergom megyében 2001. évben 102 lakás szűnt meg, ezek hattizede avulás, 22 százaléka lakásátépítés, 18 százalékuk lakásösszevonás és egyéb ok miatt. Ezek átlagos alapterülete 68,9 négyzetméter. A megszűnt otthonok 83 százaléka egy- és kétszobás volt, főzőhelyiséggel csaknem mindegyikük rendelkezett. Az építések 15 százaléka a megszűntek pótlását szolgálta.

Miskei ferenc - Tatabánya

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.