Csődközelben a Pay Tv is
A KirchMedia csődjének hétfői bejelentése után kedden a Kirch-csoport egy másik részlege, a fizetőtévé került terítékre. Több hírügynökség meg nem nevezett bennfentes körökre hivatkozó, egybehangzó jelentése szerint talán már ma számítani lehet a KirchPayTV (KPTV) fizetésképtelenségének bejelentésére is. Ennek elkerüléséhez a társaságnak tegnap délutánig kellett volna új pénzügyi forrásokat előteremtenie.
Ezen a ponton ismét képbe került a brit médiamágnás, Rupert Murdoch, aki Nagy-Britanniában sikeresen működő BSkyB fizetőtévés társaságán keresztül a KPTV 22 százalékát mondhatja magáénak. Erre a tulajdonrészre Kirch 1,4 milliárd eurós áron visszavásárlási opciót adott Murdochnak, amelynek lehívása aktuálissá vált. Banki körökből kiszivárgott hírek szerint Murdoch tulajdoni hányadának felemeléséről tárgyal. Ezzel mégis megvalósulna az a forgatókönyv, amelyet a Kirch-birodalmat akár magának Kirchnek a beáldozása árán is megmenteni akaró politikai erők szerettek volna elkerülni: vagyis mégis külföldi tőke áramlana a német sajtópiacba. Beleértve a Kirch-Media (KM) hétfői csődbejelentésének kikényszerítését is, eddig minden, a Kirch-csoport pénzügyeinek rendezéséért tett pénzintézeti lépés lényegében ezt - vagy ezt a célt is - szolgálta. A müncheni cégbíróság tegnapi közleménye szerint a testület még nem döntött a KM csődbejelentésével kapcsolatban.
Az eljárás napokig is eltarthat, mert a csődbíró szeretné alaposan megismerni a KM valóságos pénzügyi helyzetét. A KPTV megmentésére korábban akciót indítottak: 1 márkáért kínálták a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dekódereket úgy, hogy azok az előfizető tulajdonába kerültek. Korábban a legolcsóbb program dekóderének bérleti díja két évre vállalt előfizetés mellett havi 15 euró volt. Változott a műsorkínálat is: a KPTV "vegytiszta mozik, sportot és szexet" ajánlott előfizetőinek, és ígéretet tett, hogy a filmeket legfeljebb 30 percenként szakítja meg hirdetéssel. (AJ)
VG-összefoglaló


