Tavaly 12,7 százalékkal, 25,7 milliárd fontra nőtt a kilenc országban 65 főt foglalkoztató Tesco-csoport árbevétele. Nyeresége 60,8 százalékos emelkedéssel 119 millió font lett - jelentette be tegnap Londonban Terry Leahy, a csoport vezérigazgatója. A létszám húszezerrel nőtt, de csoport a következő 12 hónapban 21 ezer új munkahelyet kíván teremteni.

Magyarországon a cég tavalyi eladásai 49 százalékkal nőttek, részben az újonnan nyílt áruházaknak köszönhetően. Az itteni társaság forgalma 456 millió angol fontot, vagyis 182 milliárd forintot tett ki, ez közel másfélszerese az előző évinek. A cég tavaly Sopronban, Nagykanizsán, Győrött, Békéscsabán, Szekszárdon és Tatabányán nyitott új hipermarketet, így hazai hipermarketeinek száma 21-re nőtt. A következő 12 hónapban további hat áruház átadását tervezi, s júniusban új elosztó központot nyit Herceghalmon. Kibővíti a székesfehérvári, a kaposvári és Budapesten a Fogarasi úti áruházat. Negyedmillió négyzetméternyi eladótere van országszerte, s bő 10 ezer főt foglalkoztat.

A Tesco saját adatai szerint piacvezető Magyarországon, Szlovákiában, Cseh-, Írországban és Thaiföldön. Az elmúlt évben 16 új hipermarketet nyitott Európában, 18-at Ázsiában, ezzel 102 hipermarketet működtet világszerte.

A társaság az Egyesült Királyságban - ahol az élelmiszer-kereskedelemben 16,7 százalékos piaci részesedést szerzett meg - 9,1 százalékos eladásnövekedést ért el, amelyből 6,2 százalék származik a már meglévő üzletekből, míg 2,9 százalék az elmúlt évben megnyitott kereskedelmi egységek működéséből. A működési nyereség 10,3 százalékkal, 1,213 milliárd angol fontra növekedett.

Demeter Kálmán