"Fiatal, kicsi és rugalmas" - jellemezte az északi-tengeri Zeebrugge kikötőjét az objektum elnök-vezérigazgatója. Joachim Coens budapesti tájékoztatóján elmondta, hogy főként az idegenforgalmi látványosságként ismert flamand városka, Bruges tengeri kapujaként ismert Zeebrugge sok tekintetben Európa egyik legfontosabb kikötője. Például a kísérő nélküli ro-ro szállítás területén: az európai kontinens és a brit szigetek között naponta 28 hajójárat indul Zeebruggéből, de indulnak innen hajók heti rendszerességgel Hollandiába, Skandináviába, Spanyolországba, Portugá-liába, Marokkóba és Törökországba is.
De legalább ennyire fontos terület a személygépkocsik ki- és beszállítása. A kikötőben évente 1,25 millió személyautót, illetve több százezer tonna hozzájuk kapcsolódó alkatrészt mozgatnak, s ezzel Zeebrugge Európában a legnagyobb és legvonzóbb kikötő az autók elszállítására: a Toyota például ide telepítette európai elosztó központját, s ide érkeznek Esztergomból is a Suzukik. Nemcsak a rendelkezés-re álló korszerű kikötői kapacitások miatt kedvelt hely Zeebrugge az autógyártók szemében, hanem azért is, mert olyan kiszolgálóegységek vannak a kikötő területén, amelyek a vevők igényei szerint elvégzik az utolsó simításokat a gépkocsin.
Jelentős a kikötő konténerforgalma is, s a ro-ro, illetve a konténerszállítás mellett hagyományos ömlesztett áruszállítással is foglalkoznak. Zeebrugge belső és Bruges kikötője évente körülbelül 2 millió tonna ömlesztett árut kezel és tárol, s a belső kikötő a friss gyümölcsök, halak, különböző élelmiszerek szállításának a központja.
Szakmai körökben olyan véleményeket lehet hallani, Ausztria és Svájc nem fogja sokáig megengedni, hogy országa területén olyan irdatlan mennyiségű kamion haladjon át, mint most, s vagy betiltja, vagy legalábbis nagyon megdrágítja az áthaladást.
Ez azt jelenti, hogy a szállításban ismét előtérbe kerülhet a vízi út, illetve a vasút. Ezt figyelembe véve Zeebrugge Nyugat-Európában elfoglalt központi fekvése, Nagy-Britannia, Észak- és Dél-Európa, valamint más földrészek kikötőivel működő rendszeres szolgáltatásai, sűrű vasúti és autópálya-hálózata lehetővé teszi, hogy jelentős disztribúciós központ legyen Európa minden országa irányába.
Ezzel összefüggésben a kikötői igazgatóság elnök-vezérigazgatója utalt arra, hogy a közeljövőben fejleszteni akarják szolgáltatásaikat a Rajnán, ami hozzásegítheti a Duna-Majna-csatornán hajózókat a kikötő jobb eléréséhez. Az egyébként valóban rendkívül korszerű Zeebrugge nemigen lehet a Mahart partnere, mert folyami megközelítése jóval nehézkesebb, mint az úgynevezett ARA (Amszterdam, Rotterdam, Antwerpen)-kikötőké - nyilatkozta a Világgazdaságnak Somlóvári László, a Mahart vezérigazgatója. Amíg ugyanis Rotterdamba 14-15 nap alatt jutnak el a hajók a csepeli szabadkikötőből, onnan újabb három nap az út a vízlépcsőkkel szakaszolt csatornákon át Zeebruggébe, így a szállítási költségek jelentősen növekednének.
Ha a magyar áruk tengerre való kijutásának szempontjából vizsgáljuk a kérdést, akkor is kézenfekvőbb az említett ARA-kikötők mellett Hamburg, Bréma, illetve délkeletre Constanta - fűzte hozzá a vezérigazgató, rámutatva, hogy a tengerentúli árukat szállító irányvonatok is Koperből, Hamburgból és Brémából érkeznek a szabadkikötőbe.
Zeebrugge ugyanakkor elsősorban az Egyesült Királyságba irányuló magyar export számára lehet fontos, amennyiben közúton, vagy vasúton szállítanak a belga kikötőbe, mert úgy csak másfél-két nap az út. Arról nem is beszélve, hogy a ro-ro forgalom mellett Zeebrugge jelentős tengeri kompkikötő is, és nagy kamionforgalmat bonyolít le a Csatornán át. Ugyancsak vonzó lehet a magyar vállalatok számára, hogy komoly logisztikai szolgáltatások várják a fuvarokat: a raktárakon kívül árucsomagoló, -átalakító és -összeszerelő üzemek is vannak a kikötőben. (KK-DK)
Munkatársainktól
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.