A Pearson, a Motorola és a Philips vezérigazgatói sorakoztak fel legutóbb azok mögé, akik cégeik tavalyi gyenge szereplése miatt elesnek bizonyos juttatásoktól. A Bloomberg szerint Marjorie Scardino rövidebb lesz 157 ezer font sterling prémiummal, mivel a Pearsons - egyebek mellett a Financial Times tulajdonosa - tavaly 391 millió font sterling veszteséggel zárta az évet az egy esztendővel korábbi 179 milliós nyereséggel szemben. De ugyanez vonatkozik a Philipsre és a Motorolára is, ahol Gerard Kleisterlee vezérigazgatótól, illetve Christopher Galvin elnök-vezérigazgatótól vonják meg a prémiumot.

Az elemzők emlékeztetnek arra, hogy a fejlett nyugati gazdaságokban az a gyakorlat, hogy ha egy társaság rosszul szerepel, akkor ezért a vezetés felel: vagy csökkentik, vagy teljesen megvonják prémiumukat.

Magyarországon nehezebb meghatározni a felső vezetők fizetéseit, mint Nyugat-Európában, vagy az Egyesült Államokban, mindazonáltal elmondható, hogy itthon a cég teljesítményéhez kapcsolódó juttatások - amelyek az alapfizetésen felül jelentkeznek - legalább 20-25 százalékát teszik ki a felső vezetők bé-reinek. Ettől lényegesen nagyobb mértékű, a cég teljesítményétől függő pluszjuttatások is elképzelhetők, ami akár az alapfizetés többszöröse is lehet.

A legnagyobb bankok, illetve a tőzsdén jegyzett cégek felső vezetőinél is sokszorosa az alapfizetésnek a célprémium. A kereskedelmi területen dolgozók javadalmazása sokkal inkább függ a vállalat teljesítményétől, mint például a pénzügyi területen dolgozóké - mondta Cservenyák Tamás, a Drake Beam Morin ügyvezető partnere.

Itthon csak rendkívül szélsőséges esetekben fordulhat elő az, hogy egy felső vezetőnek a fix jövedelmét csökkentsék a tulajdonosok azért, mert roszszul teljesít a vállalat - mondta Lipcsei András. A Pendl & Piswanger Vezetői Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója szerint ilyen esetekben inkább megválnak a cégvezetőtől.

A Mol Rt. vezetői is a saját pénztárcájukon érezték 1999 és 2001 között, hogy a cég eredménye nem a korábbi várakozásoknak megfelelően alakult. Ekkor ugyanis az igazgatóság alapfizetés feletti díjazására egy összetett rendszert alkalmaztak, mely legfőképpen a Mol tőzsdei szereplésétől tette függővé a prémiumokat. A papír árfolyamának a BUX-hoz viszonyított teljesítménye mellett összevetették azt a külföldi versenytársak ármozgásával is. Ez a rendszer azonban igazságtalannak bizonyult, mivel a Mol-vezetők tevékenységétől nagyrészt függetlenül esett a papír árfolyama - a fő ok a cégre kényszerített alacsony gázeladási árak miatti jelentős veszteség a gázüzletben. Két évig ezért egyáltalán nem jutott prémium a vezetőknek, a tavalyi éves rendes közgyűlésen azonban módosították a premizálási rendszert: a külföldi versenytársak szereplése már nem számít, és csak felerészt kötődik a díjazás a Mol nélküli BUX-kosárhoz viszonyított teljesítményhez. A másik 50 százalék már fix jövedelmet takar.

A Graphisoft Rt. 1 milliárd forintos adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet. Már az év első negyedében érezhető volt a legjelentősebb piacaikon tapasztalható gazdasági lassulás. A társaságnál ezért a részvénytulajdonos igazgatósági tagok lemondtak a 2001-es jövedelmükről, a cég felső vezetőinek fizetését befagyasztották - tette közzé még tavaly májusban a tőzsdei vállalat. A Graphisoftnál egyébként az igazgatósági tagok - akik egy-egy terület vezetői - alapfizetése független a cég teljesítményétől, a bónusz azonban már eredményességhez kötött. Természetesen a tavalyi év után a társaság igazgatósága semmilyen pluszjövedelmet nem kapott - tudta meg a Világgazdaság.

A Synergon Rt. vezérigazgatójának 100 ezer forint a havi alapfizetése, ezenfelül nyereséghez kötött részvényjuttatás jár neki. Tavaly azonban a cég konszolidált, adózás utáni vesztesége csaknem 500 millió forint volt, így a vezető, mikor kiderült, hogy rosszul teljesít a társaság, már év közben lemondott a részvényjuttatásról - mondták el lapunknak a cégnél.

Munkatársainktól