BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Módosít a Mol

A Mol Rt. 230-240 forintra módosította korábbi üzemanyag ármaximum előrejelzését az olajárak folyamatos emelkedése miatt. A következő két-három hónapban további mérsékelt üzemanyagár-emelések várhatók - mondta Geszti László, a társaság ügyvezető igazgatója. Arra számít, a gázolaj ára tartósan 10-15 forinttal a motorbenziné alatt marad, bár lehetnek olyan időszakok, ahogyan tavaly télen is előfordult, amikor a gázolaj ára magasabb volt a benzinénél.

Az olaj és az olajtermékek drágulása mögött a készletek csökkenése áll. A világ üzemanyag-felhasználásának harmadát adó Egyesült Államokban az autósszezon közeledtével és a gazdaság élénkülésével összefüggésben az üzemanyag-fogyasztás legalább 4 százalékos növekedése tapasztalható, ami az európai olajtermékpiacot sem hagyta érintetlenül.

A Mol szakembereinek előrejelzése szerint az olaj ára hordónként 25 dollár környékén,

2-3 dolláros sávban mozog majd ebben az évben. A jelenlegi 27 dollár körüli szint az OPEC-kvótafegyelem megszilárdulásának köszönhető elsősorban.

Emlékeztettek a Mol Rt. szakemberei, hogy az üzemanyagárak éven belül ciklikusan változnak. A benzinpiac általában nyáron élénkül meg, aminek egyenes következménye a drágulás, a gázolaj iránt viszont ősszel nő meg a kereslet, ami ugyancsak árfelhajtó hatású.

A magyarországi benzinárak magas adótartalma némiképp fékezi a világpiaci tendenciák hatását. Geszti László példaként említette, hogy miközben január óta 45 százalékkal emelkedtek az üzemanyagok nemzetközi jegyzésárai, a magyar kutaknál csak 10 százalékkal drágult a benzin és a gázolaj. Szakértők szerint, miután nemcsak magyar, hanem uniós probléma is a magas adószint, a közösség országaiban előbb-utóbb felül fogják vizsgálni az üzemanyagok árának adótartalmát. (HR)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.