Jelenleg 53 298 munkavállalót foglalkoztat a vasúttársaság. Minőségi cserék az év hátralévő részében még előfordulhatnak, várható, hogy egyes területeken képzett és minősített munkavállalókkal erősít a MÁV, ezek elsősorban a vasúti szakképesítést nyújtó oktatási intézmények padsoraiból kerülhetnek ki. A vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy technológiai fejlesztések következményeként rendes felmondások is lehetnek a vállalatnál, de ez sem jelenti azt, hogy az érintett munkavállalókat automatikusan elküldenék a cégtől.

A szakszervezetekkel kötött hároméves megállapodás ugyanis intézkedik arról, ilyen esetben törekedni kell arra, hogy a dolgozókat más munkakörbe helyezzék, vagy átképezzék. Csak ha ezek a kísérletek kudarcot vallanak, akkor küldik el a társaságtól a dolgozókat. A hároméves megállapodás rögzíti azt is, hogy a társaság vezetésének minden évben egyeztetnie kell a reprezentatív szakszervezetekkel a létszámhelyzetről. Ez a Vasúti Érdekegyeztető Tanács e heti ülésén megtörtént, ezt követően azonban úgy tűnik, hogy az érdekeltek másképpen értelmezik a kialakult helyzetet.

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint a MÁV Rt. vezetése az utóbbi időben újabb lépéseket tett a munkavállalói képviseletek tevékenységének ellehetetlenítésére. A VSZ a lapunkhoz eljuttatott szerdai közleményében egyebek közt azt sérelmezi, hogy a vasúttársaság vezetése kedden letiltatta az rt. központi üzemi tanácsánál dolgozók mobiltelefon-hívásait. A VSZ szerint törvénysértő az az intézkedés is, hogy a MÁV vezetése az újonnan megválasztott központi munkavédelmi bizottság helyett a régit hívatta össze, és azzal kíván tárgyalásokat folytatni.

Hargitai Éva