BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rossz a hazai cégek it-biztonsága

A hazai cégeknek csak 16 százaléka védekezik internetes tűzfallal, a titkosítás pedig csak 10 százalékuknál rendszeres megoldás. Még rosszabb arány, hogy a hazai vállalkozások mindössze 8 százalékának van valamilyen írott formába öntött informatikai biztonsági szabályzata - emelte ki Szkurka János, a Sun Microsystems Hungary Kft. marketingigazgatója. A társaság nemrég a Webigen Rt.-vel együtt támogatta a GKI Gazdaságkutató Rt. informatikai biztonságot vizsgáló felmérését, mely a magyarországi helyzetről meglehetősen kedvezőtlen összképet adott.

A Sun rendelkezésre álló adatai szerint 1999 és 2005 között világszerte évente átlagosan 43 százalékkal emelkedik az informatikai biztonságra fordított összeg. Míg 1999-ben ez 3,4 milliárd dollár volt, 2004-re már 21 milliárd fölé emelkedik. A társaság reményei szerint a biztonság növelésében a Java programozási nyelvben írt alkalmazások nagy szerepet kapnak majd. Becslések szerint jelenleg mintegy 7 millió weboldal használja ezt a nyelvet, a programokat futtató nagy teljesítményű kiszolgálógépek 90 százaléka erre épül, és a technológiát évente 75 milliónál is több kézi készülékbe építik be. (TZ)

Munkatársunktól

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.