Stagnálás, sőt bizonyos esetekben visszaesés volt megfigyelhető a hazai informatikusfizetések terén a közelmúltban. Ezzel sokéves tartós növekedés torpant meg. Azonban az idén tavasszal a piac újraéledni látszik - fogalmazta meg tapasztalatait Bán Andrea, a Grafton munkaerő-közvetítő cég vezető tanácsadója. A 6-8 ezer fős informatikusi adatbázisából tavaly 140 főt kihelyező vállalkozásnál úgy látják, hogy jelenleg a Java-fejlesztők és az Oracle-szakértők iránt a legnagyobb a kereslet. 3-5 éves gyakorlattal, nemcsak írásbeli, hanem szóbeli angolnyelv-ismerettel rendelkező vezetők esetében a bérek - jellemzően - 400-600 ezer forint között alakulnak. Ma már nem feltétlenül a nemzetközi cégek fizetnek a legjobban, a hazai informatikai társaságok bérei is teljes mértékben versenyképesek - tette hozzá.

A lapunknak nyilatkozó informatikai cégek elmondták, hogy a világpiaci visszaesés miatti költségcsökkentést a munkatársak fizetésének megnyirbálása nélkül oldották meg. Az amerikai Unisys európai leányvállalatai közül egyedül a magyarországi kerülte el a karcsúsítást. Fekete Gábor ügyvezető elmondta: a csaknem 100 főt foglalkoztató egységnél - rendhagyó módon - még humánerőforrás-igazgatói poszt sincs, mert a hagyományos szervezeti felépítés - a tapasztalatok szerint - ezt nem teszi szükségessé. A cég elsősorban - anyavállalatának globális költségcsökkentési politikájához igazodva - a marketing- és utaztatási kiadásait vette nagyító alá.

A KFKI Számítástechnikai Csoport központi hr-politikával igyekszik kihasználni a felépítésből eredő előnyöket - mondta Bathelt Sándor hr-igazgató. A mintegy 700 főt foglalkoztató hazai informatikai csoport több különálló, de tevékenységét harmonizáló cégből áll. Ez lehetőséget ad arra, hogy a munkatársakat ezek között a cégek között mozgassa. Bathelt Sándor elmondta: a piac változásai nem érintették hátrányosan a KFKI-t. A cégnél emellett épül az az adatbázis, mely a munkatársak hr-szempontok szerint kigyűjtött adatait tartalmazza, és amely az egyes területek vezetőinek munkáját könnyítheti meg a projektek munkaerőigényeinek tervezésénél. (MD-TZ)