Az amerikai cég a nyolcvanas években függesztette föl európai tevékenységét, akkor az erőteljesen növekvő hazai piacra koncentrált. A vén kontinensre aztán 2000-ben, a kassai acélmű megvásárlásával tért vissza, jó esélyeket látva a hosszú távon növekedő régióbeli piacon - fogalmazza meg cége stratégiáját John Goodish, a szlovákiai egység vezérigazgatója a Financial Times kérdésére.
Az elmúlt negyedévben a világpiaci helyzet miatt 83 millió dolláros veszteséget produkáló acélvállalat már megállapodott a szerb Sartiddal, hogy az idén mintegy 50 ezer tonnányi hidegen hengerelt terméket és bádoglemezt állítanak elő; a US Steel adja az acélt, irányítja a gyártási folyamatot, és segít az értékesítésben.
A tervek szerint még az idén további 20 ezer tonna melegen hengerelt termék előállításában is együttműködnek, jövőre pedig a közös kapacitás megduplázódhat. A tevékenység átvilágítása mellett az amerikai fél a teljes eszközfelvásárlást is fontolgatja.
A US Steel mindemellett Csehországban is érdekelt; ott ugyan az indiai LNM-csoport már kizárólagos tárgyalásokat folytat a Nova Huttal, ezek meghiúsulásával azonban az amerikai vállalkozás is szerephez juthat. Időközben lengyel és magyar piaci lehetőségek után is néznek. A kassai acélmű egykori tulajdonosaként az április óta DAM Steel Rt. néven működő diósgyőri céggel azonban nem folynak tárgyalások, és valószínűsíthetően a tavaly mintegy 12 milliárd forint árbevételt elérő, közel 1200 fős cég olasz befektetői sem tervezik az eladást - állapította meg a Világgazdaság kérdésére Székely Árpád, a cég ügyvezető igazgatója.
A US Steel veszteségeinek fő oka a világpiaci ár alacsony volta, az amerikai piacon tapasztalt visszaszorulásuk azonban az elmúlt két évtized során három fázisban történt: a nyolcvanas években a világháború után ismét versenyképessé vált európai gyártók jelentettek kemény konkurenciát, a versenyt az 1997-98. évi ázsiai pénzügyi válság fokozta (ekkor az olcsó termékek elárasztották az amerikai piacot), harmadjára pedig a nagy riválisok hatékonyságnövelő fúziói teremtettek nehéz helyzetet. A német Thyssen-Krupp, a holland Royal Hoogovens és a British Steel összeolvadásából létrejött a Corus, míg a világelső francia Usinor a luxemburgi Arbeddel és a spanyol Aceraliával működik együtt. (MDE)
VG-összefoglaló
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.