Új csarnokot épít a Federal Mogul
Növeli gyártókapacitását a Kunszigeten, a szigetközi településen 1996 óta termelőtevékenységet folytató Federal Mogul Sealing Systems Hungária Bt. A társaság elsősorban autóipari cégeknek - mint például a General Motors, a Ford és Volkswagen-csoport - szállít különféle tömítéseket.
Michael Jenke, a bt. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a beruházás második lépcsőjében új üzemcsarnokot építenek a meglévő 4000 négyzetméteres mellett, amelybe további gyártást telepítenek át a cégcsoport cardiffi üzeméből. A beruházás a napokban indul, s a tervek szerint novemberben már termelnek az új, 2000 négyzetméteres üzemcsarnokban. Az 5 millió eurós beruházáshoz a Gazdasági Minisztérium pályázatán, a Széchenyi-terv biztosította keretből nyert el 100 millió forintot a cég, amely összeg az építkezést és a gyártósorok telepítését segíti.
Az egyesült államokbeli központtal tevékenykedő Federal Mogul öt termékcsoporttal van jelen a világpiacon, az egyebek között az Egyesült Királyságban és Magyarországon gyártott tömítések mellett például csapágyakat gyárt a cégcsoport, amelynek éves forgalma tavaly elérte az 5,4 milliárd dollárt.
A Federal Mogul Sealing System Hungária Bt. tavalyi forgalma 4,5 millió euró volt, ugyanakkor az idén jelentős termelés- és árbevétel-növekedéssel számol a cég, mintegy 8 millió eurós forgalmat irányozva elő. A társaság idei nyereségterve megközelítőleg 1 millió euró.
A jelenleg mintegy 220 dolgozót foglalkoztató kunszigeti üzem az újabb beruházást követően további 100-150 munkavállalóval számol. Michael Jenke szerint további beruházásokat is fontolgat a Győr megyei településen a cég.
A társaság ugyan keresett helyi beszállítókat kisebb fém alkatrészek gyártására, de ez idáig nem talált. Az ügyvezető szerint a kialakult beszállítói háttér mellett egy ilyen jellegű váltás nem menne zökkenőmentesen. Így jelenleg Angliából szerzik be a szükséges részegységeket.
Értékesítést ugyancsak nem végez Magyarországon a Federal Mogul, bár az Audinak Németországba szállít a társaság. A kunszigeti gyár termelése egyrészt Kelet-Európába megy, illetve a forgalom jelentős részét a cégcsoport európai bázisán keresztüli közvetett export adja.
Lehőcz Rudolf


