Vevőt keres a DB az AS részvényeire
Az Axel Springer (AS) kiadóvállalat 40 százaléka eladását tervezi a Deutsche Bank (DB) az év második felében - írja a Handelsblatt. A német óriásbankot egy 720 millió eurós, a Kirchnek folyósított hitel fedezeteként már régebb óta másodlagos jogosultságok illették meg a papírokon, azok elidegenítéséről azonban mindeddig nem rendelkezhetett. A DB szakemberei azonban biztosak abban, hogy a papírok korlátozott forgalomképessége nem lehet különösebb gond a vevők meg-
találásában. Korábban olyan blue-chip papírok is, mint az Allianz és a Munich Re részvényei, hasonló feltételek mellett keltek el. A DB elmondása szerint már most számos intézményi és magánbefektető jelezte érdeklődését. A végső döntésbe azonban a konzorcium másik három tagja, a Bayerische Landesbank, a JP Morgan Chase és a Lehman Brothers is beleszólhat majd.
A DB mindenesetre megvárná a lépéssel az Axel féléves jelentését, hogy pontosabb képet kaphasson a társaság jelenlegi állapotáról, teljesítményéről. A részesedés becsült 810 millió eurós értékével az ügylet az év legnagyobb értékű tranzakciójává válhat Németországban. (AJ)


