BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, valóban mit vett a Mol a NIS-szel, kegyetlenül elbántak az olajfinomítóval – ez történik, ha valaki nem ússza meg a szankciókat

Közzétették a Naftna Industrija Srbije 2025-ös üzleti jelentését. A kedvezőtlen számok alapján a Mol számára lesznek bőven kihívások a NIS-szel.

Közzétette a tavalyi negyedik negyedévre, valamint az egész 2025-ös évre vonatkozó üzleti beszámolóját a Naftna Industrija Srbije. A hétfőn publikál jelentés szerint a Mol által megvásárolt NIS veszteséges volt.

Serbian oil company NIS in ownership by the Russian oil producer Gazprom Neft
Nem alakultak jól a NIS 2025-ös számai / Fotó: Djordje Kojadinovic / Reuters

A szerb Forbes cikke alapján a NIS tavalyi vesztesége 5,6 milliárd dinár, vagyis mintegy 18,6 milliárd forint volt. A vállalt 2024-ben még több mint tízmilliárd dinár nyereséget könyvelhetett el. A rekordév 2022 volt, amikor a cég nettó nyeresége 787 millió, vagyis nagyjából 300 milliárd forint volt.

Ugyan a jelentés szinte minden üzleti mutató esetében csökkenést mutat, azt megjegyzik, hogy ennek oka az amerikai szankciók bevezetése és a termelés egy időre történő felfüggesztése.

Ennek eredményeként az árbevétel a 2021-es 408 milliárd dinárról tavaly 290 milliárd dinárra esett vissza. A nyersolaj és félkésztermékek feldolgozásának volumene 3,6 millió tonnáról alig több mint hárommillió tonnára csökkent, míg a származékos termékek forgalma 3,7 millió tonnáról hárommillió tonnára esett vissza.

Az EBITDA felére csökkent, a 2024-es 44,4 milliárd dinár helyett jelenleg csupán 22,2 milliárd dinár.

Az olajfeldolgozás volumene 14 százalékkal csökkent. 2025 negyedik negyedévében a NIS 43 százalékos forgalomcsökkenést regisztrált 2024 azonos negyedévéhez képest. A kiskereskedelmi forgalom 15 százalékkal, a nagykereskedelmi forgalom pedig 56 százalékkal esett vissza.

A NIS részesedése a szerbiai kiskereskedelmi piacon 2025-ben még ezzel együtt is 46 százalékos volt.

A jelentés szerint a bankok felé fennálló adósság tavaly 558 millió euróról 396 millió euróra csökkent. A devizastruktúrára vonatkozó adatok szerint a NIS teljes adóssága euróban van.

A szerbek szerint akkor is hatalmas fogás a Molnak a NIS, ha jóval többért vették, mint amit maga a szerb elnök bevallott

Egyre több jel utal arra, hogy a magyar Mol számára kifejezetten kedvező feltételek mellett valósulhat meg a szerbiai Naftna industrija Srbije (NIS) orosz tulajdonrészének felvásárlása. A nyilvánosságra került információk alapján a tranzakció értékelése körül komoly eltérések vannak, ám a magasabb, 1,4 milliárd eurós ár is olyan konstrukciót vetít előre, amely piaci alapon is kifejezetten előnyösnek számítana a vevő számára.

A szerb elnök, Aleksandar Vucic január 26-án arról beszélt, hogy az orosz fél 56 százalékos részesedése a NIS-ben 900 millió és egymilliárd euró közötti értéket képvisel, és megjegyezte azt is, hogy Szerbia akár ennek a dupláját is hajlandó lett volna kifizetni ezért a csomagért. Ezzel szemben egy nappal később a Népszava értesülései már arról szóltak, hogy

a Mol közel 1,4 milliárd eurót fizethet a teljes orosz tulajdonrészért.

A tervezett ügylet a NIS 56,15 százalékos részvénycsomagjára vonatkozik, melyet nem közvetlenül a Mol, hanem egy, a magyar társaság és az Egyesült Arab Emírségek állami olajvállalata, az ADNOC által létrehozott közös vállalat vásárolna meg. A konstrukció szerint a Mol lenne a többségi tulajdonos, míg az arab partner kisebbségi részesedést szerezne.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.