BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BBC összefogott a Murdoch-birodalommal

Közös pályázatot nyújtott be a brit közszolgálati televízió, a BBC és Anglia legnagyobb fizetős sugárzója, a BSkyB az ingyenes digitális műsorszórási engedélyért a brit televíziós főfelügyeletnek. A megüresedett helyre az ITV Digital csődje miatt nyílt lehetőség - jelenti a Reuters. A Rupert Murdoch érdekeltségi körébe tartozó BSkyB és a BBC között első alkalommal jött létre együttműködés, és szakemberek szerint 2010-re elkészülhet Anglia első, teljesen digitalizált tévéállomása.

A működőképes digitális földi sugárzású tévészolgáltatást az angol kormány is támogatja. A Murdoch vezette News Corporation 36,3 százalékos pakettel bír a BSkyB-ben. A BBC-BSkyB konzorciumban egyébként még az amerikai Crown Castle International nevű médiacég angliai részlege is képviselteti magát. A BBC - miután az ITV Digital két hónapja fizetésképtelenné vált, és megvonták licenceit - azonnal jelezte érdeklődését. Először azonban az ITV kereskedelmi tévétársasággal és a Channel 4-gyel szeretett volna konzorciumot kialakítani, ám mivel hoszszas tárgyalások után sem sikerült megegyezni az engedély felosztásáról, a BBC elállt eredeti tervétől.

VG-összefoglaló

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.