Ötszázhúszmillió forintos zöldmezős beruházással ablakgyártó üzemet épít a debreceni székhelyű Dritor Kft. a várostól tizennyolc kilométerre lévő Hajdúhadházon. Az új üzem a tervek szerint hatvan embernek ad majd munkát. Érdeklődésünkre Béres László, a város polgármestere elmondta, hogy a tárgyalások tavaly év végén kezdődtek meg a kft. és az önkormányzat között.

Ezt követően a Dritor megvásárolt a városban egy négyhektáros területet, ahol a tereprendezés már megkezdődött. A cég területfejlesztési, illetve a Széchenyi-terv pályázatán is indult, s ezek sikerétől függhet, hogy mikor kezdődhet az építkezés. A 13 ezres lélekszámú városban mindenesetre nagyon várják az új üzem nyitását, hiszen ott nagy a munkanélküliség. Nincs számottevő ipari üzem, s a legnagyobb munkáltató az önkormányzat. Az ingázási lehetőségek is megcsappantak, hiszen Debrecenben és Tégláson a cégek - a magas utazási költségek miatt - igyekeznek helybélieket alkalmazni. Hajdúhadházon még a kilencvenes évek elején működött egy fafeldolgozó telep, mely ötszáz embernek adott munkát, de 1992-ben bezárta kapuit, s a dolgozók utcára keültek. Betanított munkásokat találna helyben az új vállalkozás, hiszen a munkanélküliek közül jó néhány embernek van faipari gyakorlata. A polgármester hozzátette, kedvező, hogy a város a 4-es főút közelében fekszik, s az önkormányzat adókedvezményt ad az odatelepülő cégnek. Béres László reméli, hogy a zöldmezős beruházás letelepedése további befektetőket is a városba csábít majd.

A parkettagyártással foglalkozó Dritor Kft.-t 1991-ben alapította három magyar magánszemély. A társaság jegyzett tőkéje 82,5 millió forint, s tavaly az előző évi hárommilliárddal szemben árbevétele 3,3 milliárd forint volt. (HÉ)

Munkatársunktól