Intim, titkos, komoly
Intim, titkos és komoly baj - derült ki abból a felmérésből, amit az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet (OBNI) és a Richter Gedeon Rt. ez év elején végzett a lakosság körében a gombás fertőzésekről. A vizsgálat célja az volt, hogy feltárja az emberek ismereteit, a hiedelmeket és tévhiteket - tájékoztatták a sajtó munkatársait a Magyar Tudományos Akadémián a közelmúltban tartott tanácskozáson.
A szakemberek úgy látják, komoly a probléma. Amíg 80-90 éve Európában ismeretlenek voltak ezek a fertőzések, ma népbetegségnek számítanak, a magyar lakosság 54 százaléka életében legalább egyszer átesett valamely fajtáján. A kérdezőbiztosok személyes kérdőíves interjú alapján ezer 18 év feletti embert kérdeztek meg, az úgynevezett rétegzett véletlen valószínűségi minta alapján választották ki őket. A megkérdezettek 11 százaléka számolt be arról, hogy gombás fertőzése van, a nőknél 8, a férfiaknál 13 százalékos volt a betegségben szenvedők aránya. A fertőzésen átesettek legtöbbje elmondta, hogy a betegség tünetei a lábon, az ujjakon, a hüvelyben, a körmökön, a kézen, a testhajlatokban, a fejbőrön jelentkeztek. A férfiaknál 49 százalékban a lábon jelentkezett a gombásodás, a nőknél ez 26 százalékban fordult elő. A kézen tapasztalható fertőzés az életkor előrehaladtával nő, míg a hüvelyfertőzés a fiatalabb nőknél gyakoribb.
A bőr- és körömgombásodást a megkérdezettek 37 százaléka súlyos betegségnek tartja. A vizsgálatban részt vevők fele az uszodákat és fürdőket, 19 százaléka a nyilvános mosdókat, 15 százaléka a közösségben közösen használt tárgyakat, 12 százaléka pedig a nem megfelelő higiénés környezetet nevezte meg veszélyforrásnak. A vélemények szerint a fertőzöttek 66 százaléka szégyelli a gombás betegséget. A fertőzés miatt a megkérdezettek 35 százaléka fordult csak szakorvoshoz, 32 százalékuk a gyógyszertárban vény nélkül kapható készítménynyel kezelte magát.
MUNKATÁRSUNKTÓL


