Gyártókapacitása maximális kihasználását, új termékek bevezetését jelölte meg további céljai között a tatai ipari park első beruházója, a Gabler Hungária Kft. A hűtőkamrákat, a szendvicspaneleket, szigetelt ajtókat és hűtőkonténereket gyártó kft.-t 1994-ben alapította a német Gabler GmbH, azóta az itteni vállalkozás teljesen magyar tulajdonba került, miután a menedzsment és családtagjaik 2001-ben megvásárolták.

Az árbevétele 35 százalékát exportpiacokon - Romániában, Németországban, Svájcban, Ausztriában és Szlovákiában - elérő Gabler Kft. forgalma a 2000. évi 473 millió forintról tavaly 727 millióra nőtt. Az üzem a tervezett megnövelt teljes kapacitást 2004-re éri el várhatóan, amikor is az előirányzott forgalma 2,1 milliárd forintra rúghat. A cég a tatai Kocsi úti ipari parkban 8665 négyzetméternyi területet vásárolt meg tavaly, amelyen 240 millió forint beruházási költséggel 2300 négyzetméteres gyártócsarnokot épít. A csarnokot a tervek szerint az idén októberre átadják, s a jelenleg 49 dolgozót foglalkoztató vállalkozás munkavállalói létszáma várhatóan eléri majd a százat.

A Gabler alapkőletételével egy időben adták át az ipari park címet elnyert iparterület közlekedési csomópontját. A Kocsi utat a tatai ipari park szervizútjával összekötő, úgynevezett nyaktag megépítését az önkormányzat vállalta magára. Az összesen mintegy 13,5 milliós beruházáshoz a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán négymillió forintot nyert el a város. A beruházás keretében összesen 1165 négyzetméter aszfaltburkolat épült, ebből a nyaktag 406 négyzetméter.

A főtevékenységként ingatlanforgalmazást végző Tatai Ipari és Logisztikai Park Szolgáltató Kft.-t 2001-ben ötmillió forint készpénzzel alapította a város önkormányzata, a Tatai Mezőgazdasági Rt., az FTK-Építő Építőipari Kft., a Danubius-Market Kft. és a Fogaskerékgyár Kft.

A város délnyugati határában, az M1-es autópálya térségében lévő ipari park mintegy 100 hektáron helyezkedik el, s tartalék területül további 100 hektárt jelöltek ki az autópálya másik oldalán. Tavaly tavasszal kiépült - az önkormányzat finanszírozásában - a parkot ellátó ivóvízvezeték. Tavaly ősszel pedig az első négy befektető részére megtörténtek a telekértékesítések, e cégek összesen 6,1 hektáron maguk kezdték meg az infrastruktúra kiépítését.

Lehőcz Rudolf