Több mint egy év kihagyás után egyszerre két áruházat nyitott az OBI barkácsáruházlánc a napokban, Egerben és Miskolcon. Az együttesen közel 4 milliárd forintos beruházás 160 új munkahelyet teremtett a kelet-magyarországi régióban. A társaság ugyanis azt tervezi, hogy még 5-6 évig folytatja a hálózatbővítést, s jövőre 2-3 áruházat nyit, köztük az elsőt Veszprémben. Emellett több régi áruház felújítása is soron van - mondta el Herendi Mária, a társaság ügyvezető igazgatója, hozzáfűzve: a hálózatban már van három nagy és három kisebb kertészettel kiegészített áruház, s az ezentúl létesülő egységek mindegyike több mint ezer négyzetméteres kerti centrummal épül, akárcsak a frissen nyílott egri és miskolci.

Egerben 7600, Miskolcon 8150 négyzetméteren kínálja az OBI közel 70 ezer cikkelemből álló választékát. A széles palettát ugyanakkor már nem lehetett bemutatni a szűkös Gyakorló utcai áruházban, s azt a cég május elején bezárta, így ma 12 OBI áruház működik hazánkban. Magyarországon az OBI barkácsáruházlánc 1994-ben kezdte meg működését. A budapestieket követően Tatabányán, Szegeden és Siófokon nyitott áruházat, s 1999-ben már a tizedik magyarországi, úgynevezett "új generációs" építőanyag- és barkácsáruház nyílt meg a Soroksári úton. A 14 ezer négyzetméteres egység egymaga szinte megkétszerezte az egész hálózat árbevételét (lásd táblázatunkat).

A következő év októberében Kaposváron kezdte meg működését az első vidéki, nagyméretű, 8500 négyzetméteres "új generációs" áruház.

Az 1970-ben Hamburgban útjára indult OBI 23 ezer munkatársat foglalkoztat Európa-szerte több mint 440 áruházában, amelyek közül a legnagyobb 30 ezer négyzetméteres. Az OBI-csoport azt tervezi, hogy áruházainak számát Német-, Olaszországban, Ausztriában, Magyarországon, Csehországban, Svájcban, Lettországban, Szlovéniában és Lengyelországban 500-ra emeli, s az idén már 10 milliárd márkás forgalomra számít.

Munkatársunktól